Blogbazár
Budai Gyula szolgálatba helyezte magát és feljelentett
Feljelentést tett Budai Gyula a Lánchíd felújításával kapcsolatban – ezt a fideszes országgyűlési képviselő maga közölte szerdán a Facebook-oldalán.
Budai kapott egy levelet
A politikus a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: kapott a napokban egy levelet, amely fontos információkat tartalmaz a Lánchíd felújításával kapcsolatban. A levélben foglaltak Budai Gyula szerint fölvetik a hivatali vesztegetés bűncselekményét, ezért – mint mondta – kedden hivatali vesztegetés bűncselekménye miatt feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.
„Csatoltam a részemre megküldött levelet és kértem a hatóságot az eljárás lefolytatására”
– tette hozzá.
Budai Gyula felidézte, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal 2023 novembere óta folytat nyomozást Vig Mór ügyvéd és társai ellen, költségvetési csalás bűncselekményei miatt. „A sajtóban megjelent információk szerint Vig Mór ügyvéd cége milliárdos tételben kapott utalást a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-től, amelyet ezt követően Vig Mór egy magánszámlára és az ügyvédi letéti számlájára utal tovább, és ebből 900 millió forintot vett fel készpénzben” – magyarázta.
Hangsúlyozta azt is, hogy a napokban megjelent KEHI vizsgálat megállapítása szerint a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. több részletben másfél milliárd forintot utalt át Vig Mór cégének. Az első utalás 2020 novemberében történt, a legutolsó pedig 2022 januárjában – jegyezte meg.
Hoppá!
Budai Gyula elmondta továbbá, hogy a levélíró információi szerint Vig Mór a Mammut áruházba járt be elszámolni egy biztonsági cég irodájába, amely biztonsági cég kapcsolatban áll az A-Híd Zrt.-vel. „Az elszámolás a biztonsági cég vezetőjével történt. A levélíró információi szerint ebből a pénzből jelentős összegek kerültek át a fővároshoz” – tudatta a bejegyzés.
Friss
- Vidéki prókátor: jelentés a csatatérről
- Kaáli professzor nyílt levele Vesztergom Dóra „főlombikosnak”
- Így tervezi az MTVA az EP-listavezetők vitáját
- Tímár (Willy Loman) József hazatért – A ügynök nem halt meg
- Nézem a “köztévét”: mi értelme maradt EU-tagságunknak?!
- Trippon: „…esettanulmány egy kampányházkutatásról 5 év sikeres városvezetés után, 19 nappal a fideszes milliárdos Wintermantel Zsolt újabb bukása előtt…”
- Lázár János fékezett habzású kampány-fellépése a Fidesz spirituális fővárosában, Debrecenben
- Ungváry Krisztián: Wass Albert átfazonírozta a múltját
- A 60 felettiek klubja ragaszkodik a „vak komondoros” polgihoz és ki Ő, hogy ellentmondjon….
- Még jó, hogy az Orbán-kerítés már áll! – Változnak az építési szabályok, szigorít a hatóság