Blogbazár
Perintfalvi Rita a noÁr mozgalom önfelfüggesztéséről

Tegnap Molnár Áron, a noÁr mozgalom vezetője bejelentette, hogy a 2018-tól működő csapat egy időre elcsendesedik, megpihen. Ezzel a nyilvános poszttal szeretném megköszönni kedves Áron Neked és csapatodnak mindazt, amit a magyarországi demokrácia építéséért és a civil aktivizmus felélesztéséért tettetek – kezdte posztját Perintfalvi Rita.

Figyeltetek azokra, akikre senki nem figyel
Elképesztően sok fontos ügy mellé odaálltatok, figyeltetek azokra, akikre senki nem figyel, hangot adtatok azoknak, akiket elnémítottak, kiálltatok azok mellett, aki egyedül védtelenek lettek volna. Sikerült hatalmas tömegeket utcára vinnetek, rengeteg adományt a fontos ügyek számára összegyűjtenetek és sikerült felébresztenek a fiatalokban is a magukért és az ország ügyeiért való kiállás igényét és felelősségét. Amit végbevittetek az történelem formáló erővel bír. A Ti neveteket arany betűkkel fogják írni az emlékezet könyvében, ahova azok nevei kerülnek, akik valóban rengeteget tettek azért, hogy ez a világ egy jobb, emberibb és igazságosabb hely legyen. Számomra Ti vagytok a „demokratikus hősök”!
Mindent köszönünk
És külön köszönöm azt Áron, hogy a rengeteg nemtelen mocskolódást a kormánypropaganda, sőt bizonyos ellenzéki influenszerek és fotelhuszárok részéről ilyen hosszú ideig el bírtátok viselni. Nem is beszélve a személyes támadásokról és fenyegetésekről is, amiket kaptál. Most is látom a káröröm hullámot, amivel reagálnak. Pedig azzal, hogy a noÁr elcsendesedik, minden magyar demokrata hatalmas veszteséget szenved. Ami fájdalmas ugyan, mégis teljesen megértjük a döntéseteket. Minden segítő munkában, így ebben a misszióban is nagyon fontos a megpihenés, a visszavonulás, az elcsendesedés ideje. Köszönöm ezeket a gondolataidat:
„A harc egy szabadabb és nyitottabb országért természetesen nem állt meg, ha szükség lesz ránk, visszatérünk.”
Olyan ember vagyok, aki nagyobb összefüggéseiben szemléli a pillanat történéseit, mint a legtöbben, így az a vízióm van Áron, hogy az idő, amikor újra igen nagy szükségünk lesz Rád, hamarosan eljön. De most figyeljetek elsősorban Magatokra és gondoljatok arra, hogy rengetegen hálás szívvel gondolunk Rátok! Mindent köszönünk – fejeződik be a teológus posztja.

Szerző
Friss
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!