Connect with us

Blogbazár

Havas Henrik a gyorsforgalmi halálútról

propagandakormány,
Megosztás

Fürjes Balázs azt mondta, hogy a külföldieknek a ferihegyi gyorsforgalmi út ideális, mert meglátják a Grupama arénát és tudják, hogy világvárosba érkeztek (ez az idióta volt a FIDESZ Budapestért felelős államtitkára – kezdte legutóbbi bejegyzését Havas Henrik.

Itt rendszeresek a balesetek, köztük rengeteg a halálos kimenetelű

Tegnap ketten haltak meg a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Igazából azt kellene írnom, hogy már megint, merthogy ezen a 2×1 sávos, 1940-ben épített bauxitbeton úton rendszeresek a balesetek, köztük rengeteg a halálos kimenetelű. Ezek a balesetek önmagukban tragikusak természetesen, de a legnagyobb probléma az, hogy következtükben megáll a forgalom a ferihegyi repülőtér és a főváros között. Amikor már a második világháború kitörése után elkezdték építeni az utat, lehetett rá számítani, hogy gondok lesznek vele.

Budapest nevű világváros

Igazából 80 év kevés volt ahhoz, hogy Közép-Európa egyik legforgalmasabb repülőterét gyorsvasúttal, esetleg metróval, de mindenképpen biztonságos autópályával kössék össze a Budapest nevű világvárossal. Egy apróság: eredetileg 1940-43 között épült meg a repülőtérre vezető út első szakasza két felül- és három aluljáróval. Az aluljárókat betömték, helyükre felüljárókat építettek. Emlékszem, valamikor a ’80-as évek közepén a Rádió Reggeli Krónikájában a helyszínről tudósítottam, amikor az egyik vasúti sínek fölötti felüljárót felrobbantották. Muris volt, hogy az intésemre robbantottak, így aztán a durranás benne volt a Reggeli Krónikában. Egyébként a második Orbán-kormány volt az, ami a leghatározottabban megígérte, hogy elvezetik a vasútat (vagy a metrót) Ferihegyre, és átépítik azt a nyomorult 2×1 sávos utat.

Fürjes Balázs esküje

Fürjes Balázs, a Fidesz Budapestért felelős államtitkára, aki már az úszó-világbajnokságra épített uszodával hülyét csinált magából, megesküdött, hogy márpedig lesz vasúti meg autópályás összeköttetése Ferihegynek. A kamerák előtt először akkor mondtam, hogy a reggeli borotválkozás közben köpje már szembe magát, amikor egy baleset miatt lekéstem a repülőmet. Aztán másodszor akkor, amikor Ferihegyről jöttem Budapestre. Valahol a KÖKI környékén láttam, hogy ketten tolnak egy autót, nyilván elfogyott a benzin, aztán azt is láttam, hogy a Klinikákig ér a kocsisor. Na, akkor másodszor javasoltam Fürjes Balázsnak, hogy sürgősen köpje szembe magát. Legutóbb Orbán Viktor hazudott, amikor a Budapest Airport megvásárlása kapcsán azt mondta, hogy – valahogy így fogalmazott – most már érdemes lesz összekötni a repülőteret Budapesttel.

Ennyit a Fidesz és Budapest kapcsolatáról

Még két megjegyzés: az gondolom senkit sem lep meg, hogy Párizsban és Berlinben gyorsvasúttal, vonattal ugyanúgy meg lehet közelíteni a repülőtereket, mint gépkocsival vagy busszal autópályán. Na de Zanzibáron vagy akár az engem nyilván érintő Tenerifén is kettőnél több sávon használható a repülőtérre vezető autópálya! Ezt a senkiházi, idióta Fürjest jutalmul Orbán elküldte tagnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba. Ennyit a Fidesz és Budapest kapcsolatáról.

(Ha valaki olyan hülye, hogy azt hiszi, ezzel az írással befolyásolni akarom a főpolgármester-választást, az egy mocskos gazember. Megismétlem: tegnap két ember, egy középkorú férfi és nő a ferihegyi gyorsforgalmi úton, a Billentyű utcánál balesetben halt meg. Erről van szó.)

Ezeket olvasta már?

Szerző