Voks 2024
Most akkor mi a helyzet Juhász Péter polgármester-jelöltségével?

„Nem mondom, hogy meglesz, mert már megvan. A rosszat akaróknak ne dőlj be….” – írta Juhász Péter közösségi oldalán a hírre reagálva, miszerint elutasították az V. kerületben Juhász Péter polgármester-jelöltségét, mert nem volt elég elfogadható ajánlása, de még pótolhatja azokat.

300-ból 259?
Budapest V. Kerület Helyi Választási Bizottsága (HVB) a szükséges 300 ajánlásból csak 259-et fogadott el a politikustól, annak ellenére, hogy több szavazatot adott le. Azonban Juhász Péternek van lehetősége a pótlásra, ugyanis a Momentum, a DK, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa és a Nép Pártján közös jelöltje
ugyan péntekig leadott 304 ajánlást, de azok közül csupán 259 volt elfogadható a szükséges 300 helyett, melyről határozat is született.
Május 6-án 16 óráig van még lehetősége pótolni a hiányzó ajánlásokat
A RTL felkereste Juhász Pétert, aki elmondta: összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat, de azokat részletekben juttatja el a választási irodába. Facebook-posztjában ezt írta:
„Nem mondom, hogy meglesz, mert már megvan. A rosszat akaróknak ne dőlj be. Bevittük az első adagot 2 napja, hogy tudjuk az elutasítási arányt. (Közel 20%). A többi pedig itt van a kezemben, ezeket hétfőn visszük be, ahogy kell. De még hétvégén is utcán leszek, mert élvezem a beszélgetést az itt élő emberekkel.”
A V. kerületben az előválasztás során Juhász győzött a helyi ellenzéki frakcióvezetővel, Kovács Alex Gáborral szemben. A ellenzék közös jelöltje a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter kihívója lesz a júniusi önkormányzati választáson.
Szerző
Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott