Kultúra
A szégyenletes Vidnyánszky-botrány szintet lépett
A kultúra barátai között hatalmas botrányt és visszatetszést szült, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemezti Színház főigazgatója megtörve a több évtizedes szokást, nem volt hajlandó felhívni Kulka Jánost, akit Tordy Géza halála után a tizenegy legendás Nemzet Színésze a soraiba választott.
Kényúr a jobbágyok fölött
Vidnyánszky Attila, akinek hitbizományba adták Orbánék a teljes magyar színházi életet, úgy is viselkedik, mint egy kényúr, akinek a jobbágyai igazgatása a feladata. Az egykor tehetséges színházi rendező olyan mélyre süppedt a hatalom mocsarába, hogy alighanem maga sem látja saját egykori tehetségét és amit mostanában a színpadra álmodik, az kevés kivételtől eltekintve nem más, mint alibizés. Amit azonban az utóbbi hetekben művel, az már a színházat csak érintőlegesen kedvelő embereknél is kiveri a biztosítékot.
Menekülés a felelősség elől
Múlt ősszel olyan súlyos baleset történt a színházában, hogy a két sérült színész a mai napig nem gyógyult meg. Vidnyánszky első ijedtében lemondott, majd a kulturális(?) kormányzat kérésére maradt a posztján, közben a felelősségnek még az árnyékát is elutasította, úgyhogy a napokban befejeződött vizsgálat (csodák, csodája) nem őt nevezte meg mint felelőst, hanem színház egyik ügyelőjét. Ezután kificamította a bokáját és teljes gyógyulásáig gátolta a nemzet színészeit abban, hogy megválasszák Benedek Tibor utódát, majd amikor ez végre megtörténhetett, jött az újabb botrány: Udvaros Dorottya megalázása szerződéshosszabbítás ürügyén, erről Molnár Piroska azt mondta, hogy
egy színháznak büszkének kellene lennie arra, ha Udvaros Dorottya nála van.
Csak ő nézi csimbum cirkusznak a Nemzeti színházat
A főigazgató itt sem állt meg: Tordy Géza halálla után a helyére választott Kulka Jánost nem volt hajlandó felhívni, azzal az átlátszó indokkal, hogy vidékre siet fia ballagására. Tetszenek érteni: nem volt ideje a kétperces gratuláló telefonra. Így azután megtörve a 24 éves hagyományt, delegálta a feladatot, alighanem véletlenül történt, de a lehető legjobb helyre, Molnár Piroskához, aki a Nemzet Színészei között is nagy respektnek örven. A történteket a művésznő az RTL csatornával osztotta meg, közvetlenül azután, hogy Vidnyánszky a lehető -bocsánat a szóért- legtahóbb módon ment neki az őt kérdezni akaró RTL-es riporternek.
Itt tartunk ma
Cserhalmi György a Szinház Online-nek
„Mennyi indulatot vált ki a hatalmasokból, ha valaki ott van, ahova egyébként is való: a Nemzet Színészei között. Aki pedig irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg. Már ameddig ketyeg.”
(Kép: Cseri László)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….