Egészségünkre!
Karsai Dániel a haláloságyán is folytatja harcát, nemcsak a maga igazért, sőt egyre kevésbé azért
Karsai Dániel alkotmányjogász már tavaly óta vívja harcát az életvégi döntés jogáért, hiszen ő maga is egy szörnyű, gyógyíthatatlan betegségben szenved és állapota napról-napra romlik.
A gyilkos neve ALS
Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. (Házipatika)
Karsai Dániel: higgyék el tisztelt kormánypárti politikus hölgyek és urak, meghalni nem habostorta
Arra a kérdésre, hogy korábban mi lett volna az a híd, amin Karsai Dániel nem akart átmenni, a testvére azt válaszolta, már túl vannak azokon a pontokon, amikről az alkotmányjogász még korábban szűk családi körben, a betegség tudatában azt mondta, nem akarja elérni. Ilyen volt például az önellátás, amiről Karsai Dániel korábban azt mondta, nem szeretne segítségre szorulni benne.
Ahogy fogy az idő az alkotmányjogász, már egyre kevésbé önnön egyre reménytelenebbnek tűnő megváltásáért, sokkal inkább itt maradó sorstársaié döntési lehetőségéért küzd.
Egy fontos bejegyzés, a humánum nevében
POSZT MORTEM LX. – Petíció az Európai Unió Parlamentjéhez
Február 27-én az EUMANS nemzetközi jogvédő szervezet petíciót kezdeményezett az Európai Unió Parlamentjének címezve.
A petíció tárgya az életvégi döntéshez való jog legalizálása uniós szinten. A petícióhoz az alábbi linken lehet csatlakozni. Remélem, minél többen így tesznek.
Előre is nagyon köszönöm ezt a támogatást.
https://eumans.eu/voluntary-assisted-dying-fundamental…
Az európai parlamenti választáson induló szervezetektől, de főként listavezetőiktől tisztelettel (a legkomolyabban) azt kérdezem:
Támogatják a kezdeményezést?
Ha igen, miért?
Ha nem, annak mi az oka?
Bízok benne, hogy mielőbb ebből a szempontból is megindul a párbeszéd.
Mindenkinek szép és méltóságteljes napot kívánok
-fejeződik be a megahóan egyszerű és őszinte poszt.
Minden amit Karsai Dániel harcáról tudni lehet itt.
Szerző
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán