Kerítésen innen
Kaáli professzor nyílt levele Vesztergom Dóra „főlombikosnak”
Kaáli professzor nyílt levelet írt Vesztergom Dóra, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóság igazgatója részére a hazai kétségbeejtő lombikhelyzet rendezése érdekében. Mint közismert a NER felvásárolta, vagy ellehetetlenítette az összes hazai lombik intézetet. Azóta, ahogyan ezt már sajnos megszokhattuk ez a szektor is jelentős kihívásokkal küzd – kezdte közösségi oldala bejegyzését Dr. Kunetz Zsombor.
Mínusz 10.000 gyermek?
Kunetz doktor szerint „Ennek az az eredménye, hogy a családbarát kormányzás jegyében – Kaáli professzor számításai alapján – az évek során kb. 10 000 gyermek NEM SZÜLETHETETT meg a program korlátozottsága miatt.
Bár a cél az volt, hogy a meddőségi centrumok fejlesztésével évente legalább 4500 gyermek szülessen a lombikprogram segítségével, ennek jelenleg a felét sem biztosítja a rendszer.
A kormány humánreprodukciós intézkedései miatt kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellene, ennek már a határideje is lejárt.
Pedig, ahogy a kormány propagandából jól megtanulhattuk, mindjárt elfogy a nemzet és a család az első. És amíg ez plakátokon, a valóság az egész más, erre hívja fel a figyelmet az MTI-be eljuttatott levél Kaáli professzortól.
Néhány részletet kiemeltünk…
1.)
2.)
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott