Bulvár
Tovább gazdagodik az ország -Zivatarok
Ha igaz a népi bölcsesség, hogy a májusi eső aranyat ér, akkor a néhány napja megkezdődött zivatar sorozat, már eddig is jelentősen megtömte valamennyiünk zsebét és még messze nincs vége a gazdagodásunknak.
„Aranyeső”
Szerdán előreláthatólag a nyugat felől érkező hidegfront okoz főként a Dunántúlon hűvösebb időt. Ott délelőtt zömében felhős, majd délután már napos idő várható. A nyugati határszélen előfordulhat egy-egy, mérsékeltebb zivatar. Keleten egész nap erősen felhős idő várható, ismétlődő esőkkel, záporokkal, helyenként zivatarokkal. Itt magasabban alakul a hőmérséklet, mint a Dunántúl nagy részén, illetve ebben az országrészben ismét magas a viharos zivatargócok kialakulásának esélye! Éjszaka inkább már csak egészen északkeleten fordulhat elő záporos csapadék, másutt általában nem hullik csapadék, de változóan, vagy erősen felhősnek ígérkezik az ég.
Orvosmeteorológia
A Dunántúlon hidegfronti hatásra lehet számítani, keleten még melegfronti jellege lesz a légkörnek. Fejfájás, ingerlékenység, keleten a magas páratartalom miatt nehézlégzés előfordulhat az arra hajlamosoknál.
Csütörtökön gyenge légmozgás mellett sok felhőre, időszakos napsütésre van kilátás, elszórtan záporesővel, zivatarral.
A hétvégén se változik semmi
Pénteken – már növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – ismét országszerte nőni látszik a légköri labilitás, emiatt már szórványosan fordulhatnak elő zivatargócok.
Szombaton több napsütés valószínű, és csak elvétve lehet egy-egy záporeső, illetve zivatar.
Vasárnap ismét több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok a napos időszakokat követően, de alapvetően az ország nagyobb részén nem valószínű csapadék.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik