Connect with us

Bulvár

Időjárás, csak semmi bulváros riogatás

időjárás
Megosztás

Az utóbbi időben mintha egymással versenyeznének az egyes portálok, hogy melyikük tud szélsőségesebb időjárást „ígérni”. Mi jó szokásunkhoz híven az egyik legkonszolidáltabb időjárásjelentő céghez a Pártai Lucia által vezetett Eumet-hez fordultunk egy kis tárgyilagos előrejelzésért.

Ami a mai napból még vissza van

Szerdán délután napos és változóan felhős időre van kilátás. A középső országrészben valószínű a legtöbb napsütés, keleten és nyugaton a több felhő. A középső országrész kivételével néhol előfordulhatnak gyenge záporok. Gyenge, mérsékelt, nyugaton és keleten eleinte kissé élénk É-i légmozgás lesz jellemző. Éjszaka csökken a felhőzet, csillagfényes idő várható, említést érdemlő csapadék nélkül. Az éjszaka második felében a Dunántúlon ismét megerősödik az É-i, ÉNY-i szél.

Ez jön holnaptól

Csütörtökön, a Dunántúlon délelőtt még élénk, erős ÉNY-i szél fúj, majd délutánra mérséklődik, miközben keleten kezd el élénkülni kissé a légmozgás. Nagyrészt napos időre számíthatunk, de átmeneti mérsékelt felhősödésekből az északi, északkeleti országrészben, valamint a nyugati határszélen egy-egy gyenge záporeső előfordulhat. Éjszaka is hasonló marad az égkép, csapadék azonban sehol nem valószínű.

Pénteken csapadékmentes, zömében napos idő várható gyenge, mérsékelt, az ország nagyobb részén ÉNY-i irányú széllel. Emelkedni kezd a hőmérséklet, a déli országrészben, ahol már átfordul D-ire a légmozgás, elérheti a 30 fokot.

A hétvégén országszerte D-ire forduló légmozgással jelentős melegedésre, visszatérő hőségre van kilátás. Nyaralóknak kedvező idő várható sok napsütéssel, változó fátyol- és gomolyfelhőkkel, 30 fok feletti, vasárnap már helyenként a 35 fokot is elérő maximumokkal. Vasárnap éjszakára hidegfront érkezése körvonalazódik, melynek hatására estétől északnyugat felől egyre többfelé lehet számítani záporok, zivatarok kialakulására. Északnyugaton megerősödhet az ÉNY-i szél.

A jövőhét ígérete

Hétfőn – növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – a hazánkon átvonuló hidegfront okozhat szeles, de alapvetően napos időjárást. Délután északon, északkeleten alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok. A nyugati térségben jelentősebb frissülésre van kilátás, míg délkeleten még marad a hőség.

Keddre front mögötti tiszta, napsütéses, nyugodt idő látszik kialakulni, nyaralóknak kedvező hőmérsékletekkel. Ismét országszerte 30 fok fölött valószínű a maximum hőmérséklet, azaz nyugaton is – egy nap megszakítást követően – visszatérhet a hőség

-ígérik Pártai Luciáék.

Ezeket olvasta már?

időjárás

Szerző