Bulvár
Súlyos baleset érte a Magna Cum Laude-t – „Tegnap a zenekar egy része újjászületett”
Balesetet szenvedtek a Magna Cum Laude zenekar tagjai az M4-es autópályán. A Facebook-oldalukon számoltak be a szerencsétlenségről, amiben ők könnyebb sérüléseket szenvedtek, egy embert azonban mentőhelikopterrel vittek kórházba a mentősök. Elmondásuk szerint épp egy koncertre tartottak.
A baleset pénteken történt, és egy defekt okozta
Az együttes turnébusza előtti jármű kereke durrant ki, és megpördült az úton, ők pedig már nem tudtak időben megállni. A kisbusz felborult az ütközés következtében, de ennek ellenére csak kisebb sérüléseket szenvedtek a tagok. Ám a másik autóban egy ember súlyosan megsérült, légi úton vitték kórházba.
„Tegnap Cserkeszőlő felé vezető utunkon baleset érte a turnébuszunkat, minek következtében az felborult. Az előttünk haladó gépjármű defektet kapott és megpördült az úton.
Az isteni gondviselésnek és sofőrünknek hála mi apróbb karcolásokkal megúsztuk. A baleset következtében egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított el, innen is szeretnénk neki mielőbbi gyors és teljeskörű felépülést kívánni. Miután a mentősök megvizsgáltak minket eljuthattunk a koncertre.
Köszönjük a kiérkező mentősök, tűzoltók és rendőrök szakszerű és gyors segítségét. Mivel a zenekar jelen posztban minden rendelkezésünkre álló információt közöl, megkérnénk a sajtó munkatársait, hogy közvetlen nyilatkozatok miatt ne keressenek minket. A mai naptól kezdődött a zenekar egy hetes pihenő szabadsága, így egyébként sem tudnánk rendelkezésre állni.”
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik