Kerítésen innen
Kötelező néznivaló szükőknek, táboroztató nevelőknek! – Videón a brutális gyerekbántalmazás, amivel senki nem törődött
Azt gondolja az ember, hogy tábotoztatást olyan pedagógusok vállalnak, -még azok is, akiket a pénzszűke visz rá, hiszen az Ő kenyerük is a gyerekokítás- akik csípik az igencsak fiatal generációt és akik tudják, hogy nem követhet el olyat a rájuk bízott gyerek, amire az erőszak bármely formája megengedett.
Mit érdemel az a bűnös….?
Döbbenetes esetről számolt be a Szolnoki Városüzemeltetési Kft.: azt írták, hogy a régió leglátogatott kalandparkjában történt gyerekbántalmazás, ezt pedig videóval is igazolták. A felvételen az látható, hogy brutálisan felrúg egy rábízott gyereket a szolnoki kalandparkba látogató vidéki csoport kísérője. Azt írták:
„Szívesen látunk mindenkit, azt azonban nem gondoltuk, hogy az egyik vidéki csapat látogatása ilyen durva nyomot hagy bennünk. A gyerekekkel érkező felügyelő viselkedése nem elfogadható semmilyen körülmények között. A gyermekbántalmazás minden formáját elítéljük! A rendőrségi feljelentést megtettük”.
Látszik, hogy még csak nem is hirtelen felindulásból bántotta a kisfiút, hanem félrevitte, és megtorlásból/büntetésből tette. Természetesen a hirtelen felindulás sem lenne elfogadható, csak akkor nem egy pszichopata mocsokról beszélnénk, aki hidegvérrel, előre megfontoltan bántott egy nála ötször kisebb, kiszolgáltatott kisgyereket, hanem agressziókezelési problémákról.
Ez, így viszont a legbrutálisabb: eldönti, megtervezi, hogy megbünteti a gyereket, stratégiája van, és direkt úgy rúg bele, hogy a gyerek megpördüljön, és a fejére essen. Hajszálon és a sisakon múlt, hogy nem tört ki a nyaka. Így sem biztos, hogy nem szenvedett komoly sérülést. Lelkileg mindenképpen.
A felkavaró képsorokat tartalmazó videót alább lehet megnézni:
A hozzászólásokból….
„Így engedje el az ember táborba a gyermekét! Volt ott egy másik felnőtt is, ott áll a fánál, ő ezt végignézte?! Bűntársként elővenni! Remélem lesz egy (pár) tökös apuka, aki elrendezi ezt a férget, amíg mozog! Mert a korrupt rendszer majd szinte biztos, hogy elintézi egy enyje-benyjével „
„Kérlek ne takarjàtok ki az arcát…azt hiszem minden gyermekes szülőnek joga van tudni ki ez az állat…csak hogy messziről elkerülhető legyen…nah meg hogy egy nála erősebb ember fel tudja így rúgni…csak hogy érezze a törődést!”
„Az is szégyen, hogy senki sem ment oda segíteni a kisgyereknek. Az egész helyet be kellene zárni.”
„A fickónak nagy szerencséje hogy a kisfiún sisak volt. Nem biztos hogy túlélte volna a gyerek. Örökre eltiltanám a gyerekek közeléből egyébként. Ki tudja miket csinált már eddig is amit senki nem látott. Csoda hogy nem törte ki a gyerek a nyakát. A szülei helyében feljelentést tennék.”
„Tisztelt Városüzemeltetés! A videóba látható zöld pólós felnőtt animátor a bántalmazástól kB 5 méterre miért nem szalad segítséget nyújtani a földön fekvő bántalmazott gyerekhez és az elkövetőt visszatartani a rendőrség érkezéséig?”
„Szolnoki Városüzemeltetési Kft és Városi Rendőrkapitányság Szolnok , kérem tájékoztassák az olvasókat, hogy a gyermekkel testileg (érzelmileg ezt tovább fog tartani feldolgozni) rendben van e minden és mi a helyzet az elkövetővel.”
„Azért kiváncsi lennék , hogy aki védeni fogja ezt az embernek nem nevezhető valamit mit fog mentségére felhozni …”
„Ès otthagyja.A többiek halálra vannak rèmülve.Ez felèr egy gyilkossági kísèrlettel.Meghurcolják majd.Országos hír lesz.”
„Legfontosabbak nem derülnek ki. Hogy reagáltak a kalandpark alkalmazottai, mert csak azt látni, hogy egy idióta felrúgja. Mi történt a gyermekkel, jól van-e? És nem utólag kell feljelentést tenni, akkor kellett volna rendőrt hívni az ilyenre. Csinálhat bármit egy gyerek de ilyet akkor sem csinálunk, pláne nem úgy, hogy ránk van bizva a felügyelete. A gyermeknek jobbulást kívánok és csak remélem, higy nem Szolnokról lesz rossz élménye emiatt. És a nyár hátralévő részére ennél sokkal kellemesebb időtöltést.”
„Ezt olyan rutinnal csinálta, hogy jó eséllyel nem ez az első gyermek, akit bántott. Remélem kiterjesztik a vizsgálatot korábbi „munkásságára” is.”
A felháborodáson túli kérdések….
- Micsoda elkorcsosult világ az, ahol a fenti esetet látva egyetlen „nevelőtásnak” sem jut eszébe odamenni a kisgyerekhez, aki első látásra nem lehet több 8-10 évesnél, hogy megnézze nem esett-e baja azon kívül, hogy lelkileg a földbe taposta egy felnőtt?
- Hogy fordulhat elő, hogy a többi srác teljes természetességgel folytatta, amit addig csinált és nem álltak ki a társukért?
- Ugye nem lehet, hogy „mindennapos esetként” értékelték a gyerektársak, ami történt?
- Miért nem ismerik a srácok a jogaikat?
- Mi lett volna, ha nem veszik észre, hogy működik a kamera?
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája