Connect with us

Sport

Irány Mogyoród! – Forma-1, a sátor nélküli cirkusz

forma-1
Megosztás

Annak idején azért számított kuriózumnak, a magyar Forma-1, mert az első volt a vasfüggöny mögött. Ma azonban már a tradicionális versenypályák között emlegetik a Hungaroringet, amelyen ezen a hétvégén immár 39. alkalommal vendégeskedik a sebesség „utazócirkusza”. Érdekesség és persze büszkeség, hogy a Hungaroring a második azon helyszínek sorában (Monza után), amelyek megszakítás nélkül szerepelnek a versenynaptárban.

Bernie Ecclestone

A nagyhatalmú sportmogul több mint 40 évig uralta a sportágat, méghozzá igazi kényúrként. a magyar nagydíj indulását követően, több mint egy évtizedig lebegtette, hogy elviszi a futamot, ha ezt, vagy azt az óhaját nem nem teljesíti az éppen regnáló kormányok valamelyike. A zsarolások csak nagy nehezen szűntek meg, végül aztán a Hungaroring a versenysorozat egyik legbiztosabb pontja lett.

És tessék!

A filmművészettől kölcsönzött címmel indítjuk mai beszámolónkat, ami segíti az eljutást a pályára:

Folyamatos a fokozott rendőri jelenlét Mogyoród térségében a péntek reggel megkezdődött Forma-1-es Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A rendezvényre sokan érkeznek a következő napokban, emiatt az M3-as autópálya irányából Mogyoródra, de nem a Hungaroringre tartó autósokat a rendőrség arra kérte, hogy lehetőség szerint Szada felé hajtsanak le a sztrádáról.
Azoknak a nézőknek, akiknek nem a versenypálya főbejárata közelében lévő helyre szól a jegyük, azt tanácsolták, hogy a Hungaroringet a 3-as főúton, Kerepes és Szilasliget felől közelítsék meg. Az M0-s autóút irányából érkező autósoknak az M31-es autópálya, majd a 3-as főút vagy az M3-as autópálya útvonal használatát javasolták.

Ne induljon vaktába!

A rendőrség azt kérte, hogy a verseny helyszínére indulók előzetesen tájékozódjanak az aktuális közlekedési helyzetről, a pálya környékén lévő parkolók felé vezető utakon pedig vegyék figyelembe a rendőrök jelzéseit és a kihelyezett táblák útmutatásait.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrtábort állított fel a verseny idejére Mogyoródon, a pálya melletti parkolóban. A bejelentéseket a nap 24 órájában személyesen vagy telefonon is fogadják. Az ideiglenes rendőrtábort a +36 30/150-8401-es és a +36/28 444-459-es telefonszámon lehet elérni.

Ezeket olvasta már?

forma-1

Szerző