Kerítésen innen
Rétvárikám, liberális genderjogi trükk? – Miért kell ezt? – fakadt ki egy kommentelő a KGNP-alelnökre az olimpiai bokszpurpárlé kapcsán
Ahogy várható volt, a kormányoldal nem hagyja ki a magas labdát az Iman Helif-ügyben: „amikor szurkolunk, a tehetségnek és a kitartásnak szurkolunk. A határokat nem ismerő liberális gender nyomulás ebbe rondít bele, a sport ünnepét akarja bekebelezni a saját ideológiai exportterületeként” – írta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a párizsi bokszbotrányra reagálva.
„….liberális jogi csűrcsavar…”
Rétvári Bence szerint
„se tudósnak, se sportvezetőnek nem kell lenni, elég józan ésszel gondolkodni ahhoz, hogy az ember világosan lássa, mekkora különbség van a két nem adottságai között. Mióta az LMBT-aktivisták azon dolgoznak, hogy férfiak is indulhassanak a női sportolók között, azóta hívja fel mindenki a figyelmet ennek a veszélyeire.”
Szerinte
„azok, akik a diszkriminációmentesség és esélyegyenlőség jelszavát nagybetűkkel írták fel a szivárványos zászlójukra, most a világ nyilvánossága előtt vették el a női bokszolók esélyeit és sértették meg a nők méltóságát.”
Rétvári hozzátette: azok a sportolónők, akik kiskoruk óta „tengernyi áldozatot” hoztak azért, hogy csúcsformába kerüljenek, becsületesen készültek éveken át, most nem egy sportszerű küzdelemben maradnak alul, hanem egy liberális „jogi csűrcsavar” veszi el tőlük a továbbjutás lehetőségét.
„A sport sportszerűség nélkül a lényegét veszti el. Amikor szurkolunk, a tehetségnek és a kitartásnak szurkolunk. A határokat nem ismerő liberális gender nyomulás ebbe rondít bele, a sport ünnepét akarja bekebelezni a saját ideológiai exportterületeként. Hámori Lucáért nemcsak egész Magyarország, hanem a fél sportszerető világ is szorít! Ő becsülettel készült, edzett, és a NOB igazságtalansága, hogy egy genderjogi trükkel bejuttatott ellenféllel kell megküzdenie”
– zárta posztját a kereszténydemokrata. (MTI)
Pápai Gábor szerint….
„Látjuk a képen a nőies, európai síró versenyzőt, és látjuk mellette a férfias afrikai arab fölényét. Rossz érzés. És hiába írja meg száz okos elemző, hogy ciszhetero nő (az maradt, aminek született: nő, az összes külső és belső nemi szerve kifejlődött), a szavak nem bírják felülírni a látványt. Talán ezért is lettem rajzoló. A jobboldali sajtó kiveszi a vitából ennek eldöntését, állítás helyett premiszaként említi „férfi” voltát: Ezt mondta Kokó Hámori Luca férfi ellenfeléről (Origo). A baloldal bizonygat, magyaráz tökéletesen hatástalanul.
Barátaim, ezt a játszmát nem lehet megnyerni. Abba is hagyom. A közvéleményt lincsre uszítja a propaganda. Pogrom előtt nincs mód vitázni, az ablakot kell bedeszkázni, az ajtót elbarikádozni. Ha a mi Lucánk vereséget szenved, itt elszabadul a pokol.”
Perintfalvi Rita olvasata
„Elképesztő az a zagyvaságtömeg és politikai hergelés, ami Imane Khelif algériai sportoló kapcsán elindult és már látom is a kormánypropaganda címlapjait a szombati negyeddöntő után. Én most próbálok kicsit rendet rakni a fejekben, de nem fűzök hozzá túl sok reményt.
Hiszen bármi is történik holnap, az biztos, hogy a magyar kormány és csatlósai, meg az összes véleményköpködője ugyanazt a nótát fogják fújni. Pedig ők már alaptörvényben is rögzítették, hogy olyan ember, mint Imane Khelif tulajdonképpen nem is létezik. Hiszen megírták, hogy az ember vagy férfinak, vagy nőnek születik és pont. És ezen soha nem is lehet változtatni. Meg, hogy ez szembemegy a Teremtő tervével az emberről és egyáltalán.
Csakhogy az orvostudomány álláspontja szerint – és ez se nem politika, se nem vallási vitatéma – léteznek ún. „interszex” személyek. A magyar elnevezés kissé sántít. Az angolban „intergender”, a németben „intergeschlechtlich” a pontos elnevezésük. Így inkább „köztes nemű” lenne a jó magyar név, ha nem hangzana annyira sután. A lényeg az, hogy az ilyen emberek biológiai neme nem egyértelmű, tehát nem lehet őket egyértelműen sem „férfinak”, sem „nőnek” tekinteni.
Milyen szinten nem egyértelmű?
Ennek sokféle változata van, minden eset más: vagy a kromoszómák száma, vagy a hormonháztartás, vagy külső és belső nemi szervek, vagy a testfelépítés, esetleg ezekből több nem passzol egyik nemhez sem.
Tehát nem arról van szó, hogy Imane Khelif nem tudja jó dolgában, hogy mit csinál és egyik nap úgy ébredt, hogy ő női boxoló akar lenni, pedig férfinak született!
Nem! Imane Khelif nőnek született, kislányként nevelték fel, egész életében nőnek tekintett magára, a személyi okmányaiban is női nem megjelölés található. Később nőként lett sportolóvá, nőként küzdött meg a sikereiért egy olyan sportágban, ahol a férfiakat ezerszer többre becsülik. Gondolom Algériában is. Így csoda már az is, hogy egyáltalán el tudott jutni világversenyekre, és most az olimpiára. Csakhogy ő mégsem egy átlagos nő! Vagyis biológiailag nem igazán nő, de úgy, hogy közben nem is férfi! Persze, aki a propaganda baromságait issza 14 év óta, az most el sem hiszi, hogy ilyen létezik. Pedig léteznek interszex emberek! Imane Khelif egy közülük. Esetében az eltérés megmutatkozik a kromoszóma-rendellenességben, hiszen xy kromoszómával rendelkezik, és megmutatkozik a hormonháztartásbeli eltérésben, vagyis magasabb a tesztoszteron-szintje, mint egy átlagos nőnek.
A kérdés az,
hogy ha neki ilyen adottságai vannak és ezekkel versenyez, az hátrányos helyzetbe hozza-e versenytársait, akik átlagos nőként másféle biológiai adottságokkal rendelkeznek?
A válaszom az, hogy igen. Főként a boxban. Sportlövőként vagy sakkozóként ez nyilván nem lehetne probléma. De a küzdősportban az izomtömeg a mérvadó és az izomtömeg mértékét igen nagy mértékben befolyásolja a tesztoszteron-szint. Tehát, ha Hámori Lucának vele kell megküzdenie szombaton a negyeddöntőben, akkor ez számára mindenképpen hátrányt jelent.
Azért arra büszke vagyok, hogy Luca egy igazi tökös nőhöz méltóan úgy nyilatkozott a küzdelemről:
„Nem félek, ha ő egy férfi, akkor a győzelmem még nagyobb lesz!” Ez nagyon belevaló! Ettől függetlenül ez így mégsem fair küzdelem.
Ki a hibás mindezért?
- Imane Khelif?
- A ’LMBTQ-fertőben’ fetrengő párizsi olimpia szervezői?
- Vagy esetleg azok a politikai erők – jobboldal? szélsőbal? – , amelyek miatt nem lehetséges valódi diszkurzus ezekről a témákról?
- Vagy akik tagadják még az ilyen emberek létezését is? Lásd magyar kormány!
Imane Khelif nem hibás.
Bár most olyan gyűlölet-cunami árad feléje, amire biztos, hogy nem szolgált rá. Vajon mióta tudja egyáltalán azt, hogy ő egy interszex személy? Emlékeztek még Erika Schinegger-re? Ő volt az osztrákok nagy büszkesége. Schinegger legnagyobb sikere a női lesiklás világbajnoki címe volt az 1966-os alpesi sívilágbajnokságon Portillóban. Csakhogy egy hormonteszt során – amit csak akkor vezettek be, korábban nem létezett – kiderült róla, hogy nem is nő, hanem interszex.
De neki fogalma sem volt róla! Mert születésekor az orvosok azt állapították meg róla, hogy kislány! (Most figyelj, magyar kormány!) Csakhogy a külsődleges nemi szervei nem kifelé, hanem befelé nőttek. Ezért tűnt kislánynak. A nagyon intenzív sport miatt pedig nem volt feltűnő, hogy alig fejlődtek a mellei és nem is menstruált. Az orvosai meg voltak róla győződve, hogy mindez a megerőltető edzések következménye és majd elmúlik. Hát nem múlt el. Az érmét amúgy igazi sportolóhoz méltóan odaadta annak, aki a 2. helyezett lett a versenyen. Később pedig megműtette magát, hogy valódi férfiként élhessen és felvette az Erik nevet.
Gondolom Algériában sem mindenki interszex szakértő, így nem gondolom, hogy ezzel a problémával korábban, világversenyeket megelőzően is szembesült volna Khelif. Ő csak boxolni akart. 17 évesen ez lett az álma. Most 25 éves. Azt akarta csinálni, amiben jó. Nőként. Hiszen Khelif nő, csak férfi nemi sajátosságai is vannak. Eddigi küzdelmeiért és sportolói karrierjéért nem megvetés, hanem elismerés illeti.
A párizsi olimpia szervezői hibáztak?
Utána olvastam a külföldi sajtóban. A botrányt az váltotta ki, amikor kiderült, hogy Imane Khelifet kizárták a tavalyi box-világbajnokságról, mert a Boksz Világszövetség szerint megbukott a DNS-teszten. Vagyis ők kötelezően előírták a DNS tesztet a boxolóik részére. Csakhogy az olimpiai ökölvívásban a kromoszómák nem játszanak szerepet: nincsenek olyan követelmények, amelyeket teljesíteni kell a részvételhez.
Mindenesetre Khelif párizsi ringbe lépése így teljesen legális. És ehhez jön hozzá az, hogy a tokiói játékokon is indult, ahol a negyeddöntőben kiesett.
Szóval tulajdonképpen a szabályozás hiánya vezetett ahhoz az összevisszasághoz, amely miatt most mindenki kárt vall. Imane Khelif-nek meg kell élnie azt, ráadásul sportkarrierje csúcsán, hogy nemtelen támadások érik. És abban a pillanatban lett vita tárgyává valami, amit most már képtelenség rendezni. És természetesen kárt vall a többi sportolónő, így Hámora Luca is, mert hátrányból indul szombaton. De a helyzeten nem segít semmit sem Giorgia Meloni hisztériája, sem pedig majd szombat után Orbán Viktoré!
Ugyanis pont az olyanok, mint ők, akadályozzák meg, hogy ilyen kérdésekről érdemi diskurzust lehessen folytatni. Mert miről is kellene beszélni, ha ilyen emberek szerintük nem is léteznek vagy nem kellene létezniük?! És persze a szélsőbal sem különb semmivel, ők meg az egyenlőségi mantra – bármiféle kérdésre és ellenérvre fogadásképtelen – hajtogatásával akadályozzák meg ugyanezt.
És végül a helyzet elszenvedői vagyunk mi mindannyian, akik szeretjük a sportot, mert a gigászi hősök harca inspirál minket. Ilyen gigászi harcos Imane Khelif és Hámori Luca is. Az egy másik kérdés, hogy szombaton talán nem nekik kellene egymással szemben állni…”
Szerző
Friss
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain