Connect with us

Kultúra

Legyen könnyű neki a föld – Búcsú Boros Lajostól

boros lajos
Megosztás

Boros Lajos és én nem voltunk barátok, de valahogy élete néhány fontos eseményénél össze-össze futottunk és közben is minding tudtunk egymásról.

Ketten a ’70-es évekből

A mi korosztályunknak valahogy a ’70-es évek volt a „Riviéra”, nekem legalábbis biztosan. A gimnáziumi nyarak alatt KISZ-tábáborból ki, KISZ-táborba be, egy ilyen helyen ismerkedtem össze a friss Ki mit tud? – győztes Boros Lajossal, akinek humora és főleg a csak rá jellemző nevetése azonal lenyűgözött. Neki a gitár szinte csak alibi volt a kezében, hiszen sziporkázóan éles eszű, humoros, de mégis nagyon okos szövegei mellet mit érdekelt, melyik az a három akkord, ami kísérte.

Az évek teltek

Lajos lassan, szívós munkával híres ember lett, akkor talán még fel sem találták a „celeb” szót, én pedig lettem kezdetben hol itt, hol ott „kultúros” és mint ilyen, mindenhol felléptettem őt. Aztán nem sokkal, a rendszerváltás előtt, amikor már újságot írtam egy ugyanolyan rekkenő nyári napon, mint a mai,  az akkori egyetlen televízió szabadságtéri épületében futottunk össze. Ekkor mesélte, hogy a Hungaroton lemezgyár főszerkesztője lett és most azért van itt, mert szeretné, ha a szilveszteri műsorban helyet kapnának a cég „arcai” és ehhez, mármint, hogy ne úgy legyen, mint eddig, van is néhány jó ötlete. Ez utóbbiban, aki ismerte, egyetlen percig sem kételkedett.

Majdnem szomszédok

Aztán az élet megint összesodort minket, hiszen ő a Hajós utcában élt, én pedig néhány évig alig néhány háznyira, a Dessewffyben. Milyen fura, éppen ekkor, amikor olyan közel éltünk, legalábbis fizikailag, álltunk meg legkevesebbszer beszélgetni, talán mert ekkor voltunk mind a ketten leginkább „egyéni fontosságunk” tudatában és folyamatosan loholtunk azt híve, hogy kimaradunk valamiből, vagy ami még rosszabb, „belőlünk marad ki” a világ.

Reggeli kapucsinó után bumeráng

Egyik legfontosabb találkozásunk a kilencvenes évek közepe táján egy közös festő barátunk tárlatmegnyitóján volt, ahol mint afféle rendkívüli DJ, egy fiatalemberrel együtt keverte a zenét, akiről így beszélt: „olyan tehetséges mint a nap, hamarosan közös reggeli rádióműsort indítunk”. A fiatalembert Bocskor Gábornak, a műsort pedig, ami ezt követően sok évig uralta a reggeli rádiós piacot Kapucsínónak, majd Bumerángnak hívták. Ennek  megszűnését követően váltott lejtmenetre Lajos élete.

Ezt követően találkozásainkkor egyre elgondolkodóbb, egyre rosszkedvűbb lett, hiszen hiába imádták a hallgatók azokba a magasságokba, ahol Bocsival szárnyaltak, neki már valamiért nem volt visszaút, pedig szinte halála napjáig ezen dolgozott, de valahogy minding jött az az általa sok évtizede megénekelt „szembeszél”.

Ilyen is volt

boros lajos

 

Szerző