Budapesti hétköznapok
Magyar Péter és a Kétfarkú Kutyák közös platformon
Magyar Péter felméri az együttműködés lehetőségét és lehetetlenségét a fővárosi politikai-étlapon. Eddig egyeztetett Karácsony Gergellyel, Vitézy Dáviddal, most pedig Kovács Gergelyen, a Kétfatkú Kutya párt vezetőjén és egyben polgármesterén volt a sor. A megbeszélés gyümölcsözőnek bizonyult, találtak közös pontokat.
„Budapest jövőbeni működéséről…
Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyen sör fontosságában, valamint abban is, hogy az országnak és a településeknek is jót tenne, ha a Fidesz-DK szövetség a jövőben az ellenzéki térfélen tudna még inkább kiteljesedni és erősödni:)
A listavezetőkkel még a nyár folyamán folytatjuk az egyeztetést, a főváros működőképessége érdekében.
Remélhetőleg addigra a Fidesz is talál valamelyik jachton vagy luxus szigeten Szentkirályi Alexandra helyett egy olyan kompetens fideszes képviselőt, akinek valóban fontos Budapest és az ott élők jövője.”
Emlékeztetőül….
Ha a fenti felsorolásból hiányolná az egyeztetés szándékát a regnálóval, akkor alaptalan az érzés, ugyanis Szentkirályi Alexandra megelőzendő a felkérést, megadta a továbbiakban tőle várható alaphangot, azt az elmés és „merőben újszerű” gondolatát (?) posztolta ugyanis, hogy:
„Magyar Péter Gyurcsány leghűségesebb emberével egyezkedik.”
…és ráerősítve, hogy nehogy valaki félreértse, hogy neki a főváros szívügye:
„Ma megkeresett Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, egyeztetésre hívott. A válasz egyértelmű: A Fidesz frakciója nem működik együtt és nem egyeztet azokkal, akik Gyurcsány Ferenc jelöltjét támogatják! Gyurcsány és Karácsony csődbe vitték a nemzet fővárosát, nem érdemelnek még egy esélyt!”
Magyar sem maradt adósa:
„…Szentkirályi Alexandra bukott főpolgármester-jelölttől szokás szerint csak egy gyerekes válaszra futotta, miközben pont a Fidesz és a bukott óellenzék az, amely a háttérben már egyeztet a budapesti pozíciókról és üzleti érdekeltségekről….”
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott