Sport
Gyászol a „fehér ruhás” sportcsalád – Elhunyt Erzsi néni
„Gyászol a magyar teniszcsalád. Elhunyt mindenki Erzsi nénije, a 96 éves Szentirmay Erzsébet” – olvasható a szomorú hír a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) hivatalos Facebook-oldalán.
Későn kezdett teniszezni, és mégis…
„Zalaegerszegen született 1928-ban, és már elmúlt húsz, amikor megismerkedett a tenisszel. A BVSC-ben kezdett el komoly szinten teniszezni, és az ottani jó edzők adták meg az alapokat. Karrierje során négy világbajnoki címet, tizennyolc világbajnoki érmet, hat Európa-bajnoki aranyat és megszámlálhatatlan országos bajnokságot nyert. A legnagyobb sikereit 55 éves kora után érte el a szeniorok között. Európa szinte valamennyi országában versenyzett, és több mint félszáz tornagyőzelmet aratott. A versenyek nagy részére autóval utazott, és szerepléseit maga finanszírozta. Az Európai Tenisz Szövetség a 2021-es év legjobb női játékosának választotta a 90 pluszos korosztályban. Az MTSZ 2015-ben Életműdíjjal tüntette ki” – mutatta be Szentirmay Erzsébet életútját a sportági szövetség.
„A harmadosztályban kezdtem, aztán hamar feljebb jutottam, igazából mindig azt mondták rólam, hogy szorgalmas vagyok. Rendszeresen edzettem, és megszerettem a teniszt egy életre. Szeretni kell a teniszt, ennyi a titok. Nem szabad félvállról venni, és mindig alázatosnak kell maradni – mondta 2022 áprilisában honlapunknak Erzsi néni, aki az edzősködést is kipróbálta, és egyik tanítványa, Gáspár Petra eljutott a top 200-ig a WTA világranglistáján. – Nagyon szerettem foglalkozni a gyerekekkel. Öröm volt megszerettetni velük a teniszt, és persze szigorúnak is kellett lennem velük, mindezt csakis nevelő szándékkal. Volt olyan élversenyző tanítványom, Gáspár Petra, aki egészen a WTA-világranglista 186. helyéig jutott.”
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma