Budapesti hétköznapok
Új infók a gólyatábor-botrányhoz
Legutóbb szerdán írtunk a BME VIK botrányosra sikeredett gólyatáboráról, ahol megalázó módon bántak, divatos szóval élve csicskáztatták az elsőéves hallgatókat. Azóta megjelent az egyetem hivatalos oldalán az intézmény állásfoglalása is az ügyben.
Munkacsoport alakul
A BME kötelessége nemcsak a hallgatók oktatása, illetve szakmai pályára állítása, hanem minden körülmények között a biztonságuk védelme. Ez a cél a gólyatáborokra kiemelten vonatkozik, kezdődik a közlemény majd így folytatódik:
Ennek érdekében készült több évvel ezelőtt az a – más gólyatáborokban szerzett tapasztalatokat is felhasználó – házirend, amely alapján idén is megszervezték e táborokat. A Műegyetem az egyetemi vezetés és a hallgatói képviseletek részvételével felállított egy munkacsoportot, amely vizsgálatot indít a gólyatáborok kapcsán, felülvizsgálja az eddigi szabályozást, valamint a tapasztalatok és a kihívások alapján mindenki számára megnyugvást jelentő, biztonságot adó és a méltóságot garantáló szabályokat alakít ki
-áll az egyetem honlapján.
Sehol egy szó bocsánatkérés
Dicséretes az egyetem hivatalos nyilatkozata, ám nagyon hiányzik belőle, a bocsánatkérés azoktól a hallgatóktól, akiket a táborvezetés, ha ahogy egyik tagjuk mondta is: „csak” két napig csicskáztatott, és akik közül többen idő előtt haza is mentek a táborból.
Betekintés
„Érkezéskor az összes táskát kipakoltatták és minden egyes ruhádat kirázatták: póló, nadrág, alsónadrág, bugyi, melltartó, sőt a zoknit is. (Ha szerencséd volt rázhattad te, vagy ha nem volt, akkor az egyik felsőbbéves). A kaját (szendvicset, kávét) ki kellett dobni, gyógyszert elkobozták (fájdalomcsillapítót is). Este kérni kellett, ha szükséged volt rá. Mindenkinek kötelező a testi motozás, amit a biztonsági szolgálat végzett. Első nap csak késő este kaptunk enni.”
Rossz vicc?
„Valóban igaz, hogy a gumióvszer »a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszik», azonban a mi meglátásunk szerint a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebben tölti be ugyanezt a szerepet. A gólyatáborok szervezői ezt a táborban hangsúlyozzák és fokozottan felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerülendő a szexuális kontaktus”
-adott elő akkoriban egy nyakatekert, és akkor még megmosolyogtató indoklást Radács Kristóf, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke, hozzátéve, hogy a megszokottnál szigorúbbak a szabályaik, de úgy gondolja, ezzel
„biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”
–írtuk tegnap.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Holtan találták az eltűnt férfit – Legyen könnyű neki a föld!
- Magyar György: nem kell félni, nem leszünk bevándorlóország, hiszen még az ukránok is odébb állnak
- Arne Slot a Liverpool vezetőedzője gólokat vár ma este Szoboszlaitól az AC Milán ellen
- Nem szívhatja, ha megszívja -Szigorításra készül az Európai Bizottság
- Hivatalos kormány-döntés nincs, csak hivatalos tagadás, de ettől csak jobban aggódnak a helyhatóságok
- Erre bazírozhatott Orbán? Egészségügyi és állatjóléti biztosnak jelölték az EU-ban Várhelyi Olivért
- Frissítve! Magyar Péter Orbán Balázsnak: tali csütörtökön 17.00 órakor a Rómain. Nem kell félni, nem fog fájni!
- Vége az „özönvíznek”, egyelőre – Orvosmeteorológiai előjelzés
- Szülők figyelmébe: hatásos és biztonságos a gyerekek fertőző májgyulladás elleni oltása
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf estére belefáradt a számháborújába és bepöccenve vagdalkozott egyet