Kék fény
A mosonmagyaróvári késelő nő a családjával kezdte
A szombati Mosonmagyaróvári késelő nő indítékai egyelőre ismeretlenek. A mi biztos: egy 20-éves lány először szüleit, majd két járókelőt szúrt le késsel. Ezután egy helyi dohánybolt dolgozóját kezdte el fenyegetni, aki kiszaladt az üzletből és rázárta az ajtót a lányra. Az ügyet végül a TEK helyszínre érkező emberei zárták le.
A pokol tornácán
A kiszivárgott információk szerint a 20 éves Zs. Kira a borzalmas vérengzés elkövetője. Két héttel ezelőtt még az ő keresésére indultak a rendőrök, a beszámolók alapján augusztus 10-én 20.23-kor tűnt el mosonmagyaróvári otthonából. Kira úgy tűnik, szombaton tért vissza a családjához, végül ők lettek az első áldozatai. Zs. Kira hozzátartozóit kritikus állapotban, 2 mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A lány ellen a rendőrség emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított.
Feltételezés!
Alighanem nem tévedünk sokat, ha úgy gondoljuk, hogy a tett elkövetésében szerepet játszhatott valamilyen addiktív szer hatása is, mivel arról sehol nem írnak, hogy ezt megelőzően a lánynak valamiféle mentális tünete let volna.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik