Banánköztársaság
Köztünk élnek….szerencsénkre
Ülök az autóbuszon, mellettem a tízéves Attila, s mivel neki még nincs, így az én mobilomon játszik. Nézelődöm. Az egyik megállóban felszáll egy szegényesen öltözött, jó negyvenes férfi, hátán már sok hosszú utat bejárt hátizsákkal. Leül a szomszédos négyes ülésbe. Az ott ülő két hölgy és egy fiatalabb férfi, nem feltűnően, de határozott mozdulattal, kicsit arrébb húzódik.
„Tudod, már nagyon idős vagyok – szabadkozik a Jóképű”
Csend van, csak hátrébb beszélget két fiú egy sporteseményről. Néhány megállóval később egy magas, jóképű, idős férfi száll fel, bottal.
– Leülnél? – kérdi a Hátizsákos.
– Megköszönöm, ha átadod a helyed – mosolyog a kérdezőre az idős, jóképű ember.
– Persze! Ülj le – s már áll is fel, s fél kézzel szinte segíti a Jóképűt.
– Tudod, már nagyon idős vagyok – szabadkozik a Jóképű – el se hiszem, én se, de nyolcvanegy múltam. No, ennél te biztosan fiatalabb vagy.
A másik, s a lelkemben én is, egyetértően mosolygunk.
– De tudod, most jókedvem van. Kettős látásom van, és most voltam az orvosomnál és azt mondta: javul a szemem! Gyógyulok!
– Elmondod nekem, hogy állapította ezt meg az orvosod? – kérdezi, s picit közelebb lép a Jóképűhöz a Hátizsákos.
– Tudod, az ujját kellett néznem, azt mozgatta. Nagyon figyeltem, mert nekem nagyon fontos a szemem – picit elhallgat, közelebb hajol a másikhoz. – Tudod, operaénekes vagyok, sok operát, szimfóniát hallgatok, és gyakran előveszem a kottákat is. Szinte látom, érzem, ahogy körbetáncolnak a hangok. No és olvasok. Így ahhoz, hogy még teljes életet éljek, kell a szemem.
– Tudod, most volt augusztus 20. A tűzijátékot este 9-re hirdették. Még előbb is ott voltam. Sorban álltunk.
– Öreg vagyok már a tűzijátékhoz. Nem is az én világom az a sok robbanó hang és éles fény. A pillanat élvezete, semmi üzenet.
– Este kilencre hirdették a kezdést, és jóval előbb ott voltunk. Ezek meg hagyták, hogy ott álljunk a sorban több mint egy órát, kétségek között, mert csak tízkor kezdték el a tűzijátékot. Hagyták, hogy ott álljunk a bizonytalanságban. Nem tudhattuk, hogy alkalmaznak-e minket.
– Tudod, a zene…. – az operaénekes elhallgat.
– Ott álltunk és vártunk, és már este tíz elmúlt, amikor kiderült, hogy felvesznek takarítónak. Aztán végül dolgozhattam. Így aztán hosszú nap volt.
– Nem tudom, nézel-e valamit youtubon – kicsit elhallgat –, de – s mond egy címet – itt velem beszélgetnek, és énekelek is, az talán jó lenne neked is, ha fáradt vagy… hm, a következőnél leszállok.
– Várj! Én is ! – szól a Hátizsákos – csinálok utat. Óvatosan gyere.
– De jó volt beszélgetni veled – mondja a Jóképű, ahogy lassan feláll.
– Nekem is- szól a Hátizsákos, miközben megnyomja a leszállás jelzőt, s bíztatóan, mosolyogva hátranéz. Az Operaénekes óvatosan feláll, a botjára támaszkodik.
– Leszállunk – mondja az előtte állóknak kedvesen a Hátizsákos, és ahogy előbbre lép, hátranéz, óvva az öregebbet, ahogy a számára varázsolt szabad úton a botjával délcegen közeledik.
Utánuk nézek. De jó volt veletek találkozni.
***
Vajon egy 30 percig tartó showműsor utáni takarításért, aminek az összköltsége 15 milliárd Ft, milyen óradíjat fizettek a takarítónak?
Szerző
Friss
- A Millenáris könyvfesztivál-mentes övezetté vált: 2025-ben nem engedi be az eseményt
- Juszt László heti matekja: az aktuális kormányadósság főszáma cirka 150.000.000 Euro
- 70.- forint/magyar kopf – Krausz Gábor segítséget kér
- Emberek, Orwell az 1984-et figyelmeztetésnek szánta, nem forgatókönyvnek
- Lebukott a hárommilliárdos számlagyár
- Orbán Viktor: Nem elég már oldalvizezni
- Elfüstölt egy villamos – Óriási közlekedési káosz Budapesten
- Orbán és Matolcsy, „két férfi egyeset”
- A horoszkóp ígérete szerint…
- (Nagyon)kisnyugdíjasunk felveszi a kesztyűt: a Mikulásgyár jár a gyerekeknek