Kerítésen túl
Izrael-Hamász tűzszünet a gyermekbénulás elleni oltásikampány idejére
A gázai gyerekek között gyorsan terjedő járványos gyermekbénulásra figyelmeztetett Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden, és háromnapos, a fegyvernyugvást célzó tárgyalásoktól független tűzszünetet sürgetett az oltási kampányhoz.
„Az emberség is ezt követeli”
Borrel az X-en közzétett üzenetében aláhúzta: ez idő alatt az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO), illetve az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) munkatársai beoltanák a Gázai övezetben élő gyerekeket. „Az emberiesség is ezt követeli” – tette hozzá a főképviselő, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a térségben élő gyerekek egészségi állapotát már a lakhelyeikről történő elmenekülés és az alultápláltság is legyengítette.
Elkészült az oltási terv
A járványos gyermekbénulást okozó poliovírust júliusban fedezték fel a Gázai övezetben, a Hán-Júniszban és Dír el-Balahban júniusban vett szennyvízmintákban. A Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériuma a múlt héten bejelentette, hogy kidolgozta az oltási tervet, ám a megvalósítását a tűzszünethez kötötte. Hozzátette: sikerült előteremteniük 1,6 millió adag oltóanyagot, amely elegendő több mint 640 ezer csecsemő és gyermek számára.
Emberről emberre
A tárca nem sokkal korábban adott hírt az első bizonyított esetről, amelyben egy tízhónapos, oltatlan csecsemő kapta el a vírust, amely részleges bénulást okozott nála.
A poliomielitisz vírusa váladékkal érintkezve terjed emberről emberre, és a fertőzött emésztőrendszerében szaporodik. A fertőzöttek nyolcvan-kilencven százaléka tünetmentes, tíz-húsz százalékban láz, fejfájás, hasi fájdalom, hányinger és hányás vagy torokfájás jelentkezik, de ritkán megjelenhetnek agyhártyagyulladás jelei, és az esetek kevesebb mint egy százalékában bénulás, melynek mértéke a sérült idegsejtek számától függ, de akár halálos is lehet.
A járványos gyermekbénulás gyógyíthatatlan, de a globális oltókampányoknak köszönhetően szinte az egész világon sikerült megállítani a vírus terjedését és eltüntetni a betegséget. 2022-ben mindössze 30 poliovírusos fertőzést jelentettek a világ három országából, Pakisztánból, Afganisztánból és Mozambikból.
Szerző
Friss
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma
- Botrány egy vidéki iskolában: bugyira vetkőztette a tanító a renitensnek ítélt kisdiákokat
- Nagy Márton minden érzékszervével Szentkirályi Alexandrára figyel
- David Pressman: eljutottunk oda, hogy megkérdőjelezzük, valóban demokrácia-e Magyarország