Ez a nap
Kiszáll a CBA-ból a milliárdos alapító
A multikkal hadakozó kormányhoz közel álló Baldauf László éppen egy multinak, a Lidl-nek adhat el több CBA boltot.
A Portfolio több forrásból származó információi szerint a háttérben már meg is állapodott a Blaha Lujza téri CBA-ról a Lidl-lel. Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Ferenciek terén lévő áruházáról is, illetve több más, a kezében lévő szupermarketről. Baldauf megválna például a budapesti Arany János utcai, tárnoki, ürömi, erdőkertesi, szadai érdekeltségétől is.
A Portfolio úgy tudja, hogy Baldauf további üzleteit verheti dobra, akár a Lidl-nek, akár egészen más vevőnek, de ezek az érdeklődők is multiláncok lehetnek.
A plázastop miatt ma képtelenség új üzleteket nyitni
A lap elemzése szerint a plázastop miatt ma képtelenség új üzleteket nyitni Magyarországon, ez a helyzet pedig kapóra jöhet azoknak, akik jó áron szeretnének kiszállni a kiskereskedelemből. Mi több, a magyar kormány törekvése, amely szerint az üzletek több mint 50%-a magyar tulajdonban legyen, nem igazán jött be: hiába igyekeztek a Coop- és a CBA-láncokat helyzetbe hozni a szabályozási környezet átalakításával, éppen ellenkezőleg sült el a törekvés.
(forrás: Portfolio, 444)
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő