Kerítésen innen
A napi átadni való keresztet add meg Latorcainak – és lőn…..
Latorcai Csaba Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára jól bírja a hőséget és remekül megy neki az ájtatos orcavágás, olvasni is tud, így az Isten is felújított keresz-átadónak teremtette.
Latorcai-féle kereszt túra
„A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Makkoshotykán újabb kereszt újulhatott meg a béke melletti bátor kiállás jegyében. Az ünnepélyes átadáson hangsúlyoztam: A kereszt az egyetlen egyetemes igazság jele. Akik most keresztet állítanak vagy újítanak fel, azt nem maguknak, hanem a következő generációnak teszik.”
Van még ott, ahonnan ez jött: „Rajtunk áll, hogy meg tudjuk-e védeni ezt az igazságot, vagy pedig „ötmilliárd ember igazsága zúdul rá a Földre kormányozhatatlanná, élhetetlenné változtatva ezt a világot” – mondta Latorcai Csaba. Az államtitkár hozzátette, „a kereszt a béke szimbóluma is. Akik hozzájárultak a kereszt megújulásához azt segítették, hogy páratlan építészeti örökségünk még évtizedekig fennmaradjon….(…)
„Ne hagyjuk, hogy belekényszerítsenek bennünket a háború kórusába, hanem közösen, egymással összefogva tartsuk meg Magyarországot magyarnak, kereszténynek, a béke és biztonság szegletének egy számos bizonytalanságot hordozó, háborúba sodródó Európában!“
A poszthoz készített fotók szinte mindegyikén ott feszít a cirka 700 fős falu képviselője és persze a fővárosból erre az alkalomra leautóztatott főmufti, Latorcai Csaba is. Megjegyzendő, hogy ha már „építészeti örökség”, akkor emlékezzünk meg arról, hogy ezzel egyidőben estek neki eltársai Budapesten a Magyar Rádió épületének, ami talán van olyan értékes örökség, mint a fent látjató feszület.
Érdekes módon arról nem számolt be a közszolga fotókkal illusztrálva és jelenlétével megtisztelve, ahogy ezzel egyidőben kicsinálják Iványi Gábor egyházának iskoláit kétségbeesésbe taszítva az ott tanuló diákokat és szüleiket.
Új nap, új kereszt
A helyszín Salgótarján: „Itt az ideje, hogy tisztán és egyértelműen fogalmazzunk! A Nógrád vármegyei Salgótarjánban, a most megújított kereszt átadásán hangsúlyoztam, hogy a keresztek meggyőződésünk, hitvallásunk jelei:
Nemet mondunk az eltörlés kultúrájára!
- Igent a szabadságra!
- Igent a hagyományos értékekre!
- Igent a keresztény-zsidó gyökereinkre!
- Igent arra, hogy az apa férfi, az anya nő és jövőnk a hagyományos családok védelmén és támogatásán nyugszik!”
Kíváncsian várjuk, merre autózik Latorcai a hétvégén!
Csak úgy….
Belenézve az államtitkár közösségi oldalába ezt találtuk: KDNP-s skacok, amikor kiengedik a gőzt….
„Mi így búcsúztattuk a nyár utolsó hetét. Kellemes hétvégét mindenkinek! Rétvári Bence; Simicskó István; Fülöp Attila; Azbej Tristan”
Szerző
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma