Egészségünkre!
Három éves gyerek alkoholmérgezése
Súlyos alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba egy hároméves kislányt csütörtökön este, értesült a szerbiai Blic. A belgrádi rendőrséget arról értesítették, hogy a Tiršova gyermekkórházba édesapja kíséretében érkezett a kislány, akire állítólag szomszédja talált rá.
Az anyja egyedül hagyta
A kislány akkor már eszméletlen állapotban volt. A rendőrséget arról értesítették, hogy a kislány nagyon súlyos, életveszélyes állapotban van. Édesanyja egyedül hagyta otthon. A Blic úgy tudja, hogy a gyermeknek két testvére van, őket vitte el az édesanya valahová, a kislányt pedig otthon hagyta. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Miért hagyjuk, hogy így legyen?
A témában érdemes ide idézni a magyar „Hintalovon „ alapítvány egyik bejegyzésének részletét:
Óvodáskorban, amikor a gyerek figyelme a saját teste működése felé is fordul, el lehet mesélni például, hogy különböző italok hogyan hatnak a testére. Kisiskoláskorban a szabályok, a társadalmi konvenciók betartása és az iskolai teljesítmény kerül a fókuszba, nagy a tudásvágyuk és fontos számukra, hogy megértsék az ok-okozatokat, így már nagyobb részletességgel lehet elmagyarázni az alkoholfogyasztás következményeit. Kamaszkorban a szülő megtalálhatja magában azt a biztonságot nyújtó gondolatot, hogy már nem tudja lal kapcsolatban is legyenek határok: a szülők ne hagyják figyelmen kívül az esetleges alkoholos állapotaikat.
Kék vonal 116-111 (lelki segély vonal gyerekeknek) Lelki segély vonal felnőtteknek: 116 123 vagy 06 80 810 600
Szerző
Friss
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma
- Botrány egy vidéki iskolában: bugyira vetkőztette a tanító a renitensnek ítélt kisdiákokat
- Nagy Márton minden érzékszervével Szentkirályi Alexandrára figyel
- David Pressman: eljutottunk oda, hogy megkérdőjelezzük, valóban demokrácia-e Magyarország
- Van jövőképe? Figyeljen: van 5 csillagjegy, amik szülötteinek élete 2025-ben fejre áll
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”