Sport
Szoboszlai Dominik kettős célja
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
Célról célra
„Gyerekkoromban az volt a célom, hogy én is a pályán hallgathassam a BL-himnuszt, aztán az, hogy gólt szerezzek. Aztán válogatott akartam lenni, majd csapatkapitány. Mindegyiket elértem, most a bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját akarom megnyerni a Liverpoollal. Szóval nagy céljaim vannak, de mindig olyanokat tűzök ki magam elé, amelyek reálisak”
– nyilatkozta a labdarúgással foglalkozó, egyesült államokbeli Men in Blazers médiavállalatnak adott YouTube-interjúban a 23 éves középpályás.
Hétről hétre
Arról is kérdezték a Liverpool 8-asát, hogy milyen tanácsot adna gyerekkori önmagának. Erre Szoboszlai elmondta, hogy a pályán kívüli dolgok a legnehezebbek, amikor fiatalon el kell hagyni a családot és egy másik országban nyelvismeret nélkül élni.
„És persze ott vannak az edzések, hiszen nem te vagy az egyetlen, aki a Liverpool játékosa akar lenni. Lépésről lépésre kell haladni, fel kell kerülni az első csapatba, utána elmenni egy másik bajnokságba, és ha minden jól megy, akkor jöhet a Liverpool”
– fogalmazott a válogatott csapatkapitánya, aki a Pool szezonbeli első tíz meccséből nyolcszor kezdő volt.
Hozzátette, természetesen az út még akkor sem ér véget, amikor valaki Liverpoolba érkezik, hiszen hétről hétre bizonyítani kell, meg kell küzdeni a csapatba kerülésért.
A Liverpool a Jürgen Kloppot nyáron váltó Arne Slot irányításával a Premier League-ben eddigi hét mérkőzéséből hatot megnyert, így a címvédő Manchester City előtt vezeti a tabellát, míg a Bajnokok Ligája alapszakaszában két találkozót követően százszázalékos, Szoboszlai idénybeli eddigi egyetlen gólját az AC Milan otthonában szerezte
-fejezi be szemléjét a Bikk.
Szerző
Friss
- Katonai zendülés Oroszországban
- Magyar WhatsApp-felhasználók ellen is bevetették az izraeli Pegasus kémprogramot
- Magyar György: a jogalkotónak valószínűleg elment a maradék józan esze
- Horoszkóp-üzenet 2025 nyarára – Új munkahely, költözés, új szerelem, gyermekáldás, hazug barátok… Rád mi vár?
- Azért ez már arcpirító! Orbán Viktor, a támadhatatlan, nem lát kudarcot a Fidesz kormányzásának elmúlt 15 évében
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!