Sport
Így látja Szoboszlai Dominik – Fókuszban a Liverpool középpályája
Hasonló futballistákkal játszik együtt, ezért is van annyira „egyben” a Liverpool középpályája Szoboszlai Dominik, az angol Premier League-ben szereplő együttes labdarúgója és a magyar válogatott csapatkapitánya szerint.
Triumvirátus a középpályán
A klub honlapja hosszabb interjút közölt a magyar válogatott csapatkapitányával, amiben szóba került, hogy a holland Ryan Gravenberch-kel és a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterrel kiegészülve egy Ligakupa-találkozót leszámítva mind a hat eddigi tétmérkőzésen a szezonban az ő hármasuk alkotta a középpályát.
„Azt hiszem, mindannyian hasonló játékosok vagyunk és tudjuk, hogy megbízhatunk egymásban. Akár helyet is cserélhetünk, csak egymásra kell néznünk. Mindketten csodálatos futballisták, boldog vagyok, hogy velük játszhatok”
– fogalmazott a Liverpool 8-as számú magyarja.
Szeretne több gólt szerezni és gólpasszt adni
Szoboszlai elmondta: a Nottingham Forest elleni hazai bajnoki vereséget leszámítva egyelőre remekül teljesítenek a szezonban, saját teljesítményével kapcsolatban pedig megjegyezte, szeretne több gólt szerezni és gólpasszt adni.
Az interjú készítője szerint a csapaton talán idén kisebb a nyomás, ugyanis Arne Slot személyében új vezetőedző dolgozik a klubnál. Szoboszlai szerint az előző idényben, Jürgen Klopp utolsó szezonjában valóban sokat beszéltek a lehetséges címekről – köztük a bajnokiról is, amelyre sokáig eséllyel pályáztak -, de idén is szeretnének minden sorozatban ott lenni a végelszámolásnál, ehhez viszont lépésről lépésre kell haladniuk, hiszen rendkívül hosszú az idény.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….