Connect with us

Kerítésen innen

Deák Dániel, ezért taníttattunk? – Ez Megafon-tananyag, vagy saját kútfő?

Deák Dániel, ezért taníttattunk? - Ez Megafon-tananyag, vagy saját kútfő?
Megosztás

Értem én, hogy a Megafonnál is meg kell dolgozni a dotációért, hiszen nekik is vannak főnökeik, sőt, azoknak is: jelesül mi, a mecénások. Feltételezem, hogy kis százalékunk elégedett a színvonaltalan lesifotó-, videókészítők munkájával, akik népes sereggel képviseltették magukat Orbán strasbourgi uniós szereplésén.

Mindegy mi, csak ciki legyen a „tudjukiknek”

Deák Dániel, aki közösségi oldalán úgy definiálja magát, hogy

„Patrióta szív, józan ész!”

és nem említi, hogy Megafonos és még a XXI. század Intézet is fizetési listán tartja, ezt találta posztolni:

„Elég gyomorforgató felvételek keringenek a közösségi médiában Magyar Péterről:

miközben Orbán Viktor az Európai Parlamentben képviselte Magyarország érdekeit és szembeszállt a globalista erőkkel, ő éppen vakarászgatta magát, ott ahol még az általa elhíresült Ötkert klubban sem illik.

A máskor a kákán is csomót kereső, most pedig csendben lévő protokoll szakértőket is kérdezem: ha így képviselné Magyarországot a nemzetközi fórumokon, az rendben lenne? Ha nem Magyar Péterről, hanem más politikusról lenne ilyen felvétel, akkor a teljes ellenzéki propagandamédia már ettől lenne hangos és a világ összes protokoll szakértőjét elővakarnák, hogy véleményezze…

Péter! Te egyszerűen nem vagy méltó arra, hogy hazánkat képviseld!”

A fentiek igazolására az alábbi felvételt tette kommentebe, hogy maximalizálja a kattintásokat:

„Aki érez erőt magában, itt a felvétel:”

Ha Deák igazán cikit akart „nyakon csípni”, akkor itt kellett volna keresgélnie:

Kövesse cikkeinket a Google hírei között is!

A holdudvar kommentjeiből….

Beleolvasva kiderül, hogy a Fidesz-funok szemében smafu, hogy  hónapokat kell várnia egy vérvételre, hogy a mentő majd jön, ha ráér, hogy a suliban nincs tanár a srácoknak, hogy a közértben hónap közepétől már nehéz olyan árut találni, ami ne lenne túl drága, a lényeg, hogy mit keresett Magyar Péter a zsebében. 

„Elképesztő mélységekbe képes süllyedni Magyar Péter. De legalább egész Európának megmutatta: ő nem méltó arra, hogy egy országot képviseljen!”

„Ugye! Igazi pèldakèp. Îgy viselkedik az, aki miniszter elnök akar lenni. Nem a kètkezi munkàt vègző ember, hanem az ilyenre mondjàk, hogy bunkó paraszt!”

„magyar péter szánalmas egy figura.🫣 Soha az életben, nem lesz belőle államférfi”

„MP direkt odaállt hogy benne legyen a képben. Ez a téma nála állandó. Vagy fogdossa vagy mutogatja az elhíresült dudornadrágos felvételeken. Szerintem beteges.”

„Nem tud mást adni csak mi lényege ! ”

„Manfréd szerint ő lesz a következő miniszterelnök! Na ahhoz lesz még beleszólásunk nekünk is!”

„Ennek a sejthalmaznak semmi emberi tartása sincs. Az hiányzik még, ő legyen a miniszterelnök! A sok szavazóját nem látom kommentelni. Mi történt?”

„Egy igénytelen senkiházi.. Mondja már meg neki valaki, hogy nem mindig ugyan azt a szaros gatyát kell felvenni..”

„A Külügyminiszterünk rövidnadrágján lovagolt meg huhogott az összes álszent szakértő, most ennek a kisiskolás kamaszfiú szintjét is alig alig azt is alulról ütő kutyaütőnek ezt is csendben elnézik”

Innen már nem volt megállás….

2024 októberében eljutottunk oda, hogy a kormány kedvenc publicistája a kormány kedvenc polgári, konzervatív napilapjában hívja fel a figyelmet, hogy Magyar Péter összemicsodázta Orbán Viktor kezét az Európai Parlamentben. Majd, egy órával később újabb publicisztika jelenik meg Magyar micsodájáról a lapban, miközben a Tényeken túl többek közt a Mandineren, a Metropolban és a Riposton is ugyanez a téma.

Az eltartottjaink….

A Magyar Nemzeten ugyanis megjelent egy publicisztika Bayer Zsolttól, aki kényelmetlenül hosszú cikket szentelt annak, hogy Magyar Péter egy nappal korábban, Strasbourgban a micsodáját fogdosta, majd az összemicsodázott kezével parolázott Orbán Viktorral. És ez nem minden: úgy tűnik, a Megafon prominens alakjaitól a Tényeken át egészen Deutsch Tamásig a teljes kormányoldal Magyar Péter micsodájával van elfoglalva.

„A Parlamentben fogdosta magát Magyar”

– olvasható a Tények honlapján, a beágyazott videóban a bemondó faarccal beszél arról, hogy a Tisza Párt vezetője a

„kamerák előtt igazgatta a péniszét”,

és összesen több mint két percig elemezgetik, a micsoda babrálását. Nem hagyta szó nélkül Magyar micsodáját Bohár Dániel sem, aki először hagyta, hadd beszéljen a felvétel, de aztán csak nem bírta ki, hogy külön tálalja azt a parádés viccet, hogy

„Magyar 🥜 Péter”.

Trombitás Kristófnak pedig az Egy majomban őrlünk jutott eszébe A dzsungel könyvéből, aztán azt is kiírta, hogy

„Petykó rávakart egyet a 🍆, miközben várakozott”.

De a megafonosokon túl sem állt meg az élet, konkrétan még a Fidesz EP-listáját vezető Deutsch Tamás is beszállt a buliba, és foglalkozott egy kicsit azzal, hogy Magyar hogyan babrálta a micsodáját.

 

Szerző