Connect with us

Banánköztársaság

Az orbániai Patyomkin-demokrácia végnapjai

patyomkin, demokrácia
Megosztás

Valójában régóta önkényuralmi viszonyok közepette élünk – a “demokráciából” csupán annyi maradt, amennyi a Patyomkin-kedvelőknek elegendő. De most már az is veszélybe került.

Vészhelyzetek a végtelenbe

Ha csak kicsit is belegondolunk, nevetséges dolog demokráciáról beszélnünk – legkésőbb a zalaptákolmány elfogadása után. És mennyi minden történt azóta! Elegendő a hosszú ideje kihirdetett, folyamatosan megújított “veszélyhelyzetekre” utalni: az ember nem is hiszi el – még mindig nem -, hogy ez nálunk lehetséges. Elvégre ezeknek a “veszélyhelyzeteknek” hazug, minden ténybeli indokoltságot nélkülöző volta napnál világosabb. Ahogy az is, hogy rájuk hivatkozva megszámlálhatatlan mennyiségű közpénzt bitoroltak el, hogy folyamatosan jogsértő állapotban, “rendeleti kormányzás”, “éjszakai törvényhozás” körülményei között élünk; hogy a hatalomnak nem tetsző civilek elemi jogait folyamatosan korlátozzák.

Hűbéresek országa

A Fidesz 2010 után nyomban hozzákezdett a demokrácia szétveréséhez – pontosabban folytatta azt, amit 1998 óta művelt. De a fékek és ellensúlyok rendszerét látszólag megőrizte: “csupán” lényegét, függetlenségét vette el, amikor megszállta, hűbéreseivel töltötte föl.

És most úgy tűnik, elérkezettnek látja az időt az eddiginél is nyíltabb diktatúrára való áttérésre. A “Kúria” legutóbbi, a sajtó szabadságát “jogilag” is merő formalitássá lefokozó döntése, Fekete Győr András durva elítélése, vagy a Libri ügyében meghozott határozata azt üzeni, teljessé vált az önkény. Orbánia a Fidesz “törvényei” szerint, a valóságban törvényen kivül él.

És nincs hová fordulni!

Régóta tudjuk, hogy az EU hihetetlenül lassú, és sokszor megalkuvó is. Ha semmi más, ez a tény mutatja az unió válságát, ha tetszik, hanyatlását… Persze tudjuk, hogy nem az EU dolga hazai viszonyaink megváltoztatása. De a közös normák határozott számonkérése, érdemi szankciók meghozatala igenis dolga volna!

Itt van például a napjainkban mind aktívabb “Szuverenitásvédelmi” – valójában szuveneritásvédelmi – Hivatal”. Egyértelmű, hogy létrehozása is durván alkotmánysértő, lényegében államellenes bűncselekmény volt – ráadásul nem a csak a szerintem mindmáig hatályos köztársasági alkotmányt, hanem a puccsszerűen elfogadott zalaptákolmányt is sérti.

De nincs értelme jogorvoslatért folyamodni – a zalaptákolmány-bírósághoz nevetséges, az EU-hoz értelmetlen… Mire az utóbbi megmozdul, addigra meglesz a következő választás is, az új ÁVH mind aktívabb garázdálkodása közepette. Mostanában azt tapasztaljuk, hogy a “hivatal” szinte naponta ad ki “jelentéseket”, ilyen-olyan közleményeket. És nincs értelme csodálkozni: szorgalmasan teljesíti feladatát, teszi, amiért – még egyszer mondom: szerintem bűncselekményt elkövetve – létrehozták: hazudik, hamisan vádaskodik, rágalmaz. Mindezt az ötvenes évek nyelvezetét használva.

Ezeket olvasta már?

patyomkin, demokrácia,

 

 

Szerző