Connect with us

Kerítésen innen

Bűnszövetség két kórházban is, közel félszáz gyanúsított- Holtlelkek foglalkoztatója

gyanúsított
Megosztás

Félmilliárd forintot meghaladó csalássorozat ügyében zárta le a nyomozást félszáz gyanúsított meghallgatása után a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, – közölte a rendőrség a police.hu oldalon pénteken.

Főigazgatói feljelentés nyomán

Azt írták, az ügy két egészségügyi intézményt érint. A rendőrök egy budapesti kórház főigazgatójának 2022 májusában tett feljelentése nyomán kezdtek nyomozni, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

Nem kevés

A rendőrség közölte, a nyomozás adatai alapján az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban. A fiktív alkalmazottak bankszámláikra 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak.

A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói azt is feltárták, hogy az ötvenéves nő korábbi munkahelyén, egy másik egészségügyi intézetben is fiktív alkalmazottakat rögzített egy beosztottja segítségével. Ott ötvenegy ember után csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított.

Stróman-számlák

A közleményben hozzáteszik, az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását strómanokon keresztül a vezető beosztású HR-es nő férje és egy másik férfi intézte. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás bűntett megalapozott gyanújával.

A nyomozók a bűncselekmény szervezőit bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, a nőt pedig pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. A rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak, a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Ezeket olvasta már?

gyanúsított

Szerző