Bulvár
Menczer Fidesz-KDNP kommunikációs igazgató Tamás: hozzám képest Lázár a megtestesült irgalom
Ha egyszer állás nélkül marad Menczer Tamás és régi szakmájában sportújságíróként sem talál magának munkát, akkor pálya nyílt előtte: felcsaphat stand-uposnak. Hogy közönsége is lesz-e, azt nem ígérhetjük, de az biztos, hogy újabban megosztott videói alapján, ha kitartóan űzi, ez lesz a pályája.
Briliáns…, ja nem….
Hadd mondjam el Önöknek, hogy én nagyon várom már, hogy tudjak találkozni vele. Még jó sorom nem hozta úgy, hogy összefussunk
-csapott a lecsóba a szóvivő. Menczer felidézte, hogy Magyar Péter egyszer már majdnem összefutott Lázár Jánossal (a Tisza Párt elnöke vonatozni szeretett volna a közlekedési miniszterrel, aki viszont más megoldást javasolt, a randi meg végül elmaradt), majd megjegyezte, hogy
„Lázár János egy kemény csávó, ez igaz.”
Kemény, keményebb, még keményebb, Menczer….
„Én nagyra tartom, de Magyar Péter vonatkozásában hozzám képest Lázár János maga a megtestesült irgalom lenne.”
Menczer szerint Magyar jobban járt volna, ha mégis inkább Lázárral találkozik, mert ha egyszer összefut Menczerrel – márpedig Menczer szerint össze fognak futni egyszer -, amit ő (mármint Menczer) nagyon vár már, akkor
néhány kérdést személyesen át kéne tekinteniük
– mondta Menczer.
A hozzászólásokból….
„Takarító se a vezériazgatóhoz megy, ha problémája van. Menczer „úr” kicsit sokat gondol magáról”
„Az ember, aki a szakmaisággal még az ellenségei által sem vádolt Szíjjártó féle külügyminisztériumban is alkalmatlannak lett nyilvánítva.”
„Pont annyira nincs humorod, mint a Bagi-Nacsa párosnak!”
„Kíváncsian várjuk, létrejön – e a találkozó. MP egy akkora 0 , hogy a vitákat sem meri vállalni, mert csak azt tudja szajkózni, amit brüsszeli gazdái előírnak neki!”
„annyira butus vagy, hogy megenne reggelire 😅sztem ne akard magad ennél kínosabb helyzetbe hozni”
„Jézus isten, ez az ország kommunikációs igazgatója. Ekkora szégyent…”
„Menczer Tamás, ne keverd az alkoholt gyógyszerrel! Az amúgy is alacsony intellektiusodnak kifejezetten hátrányos….”
„Tomi kicsit tùlgondoltad tudàsod és szereped. Felvetésed annyira reàlis mintha a budakeszi futballcsapat szòlitanà fel a Barcelonàt, hogy akarok veled talàlkozni….viccnek is rossz”
Friss
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’