Budapesti hétköznapok
Toborzó az Orbán-beszédre – Semmit a véletlenre?
Nagy bajban lehet a Fidesz, ha az október 23-ai Orbán-beszéd fogadtatásáért felelős csapat, már nem éri be az ingyen buszoztatással, biztos, ami biztos még SMS toborzásba is kezdett.
Gyertek!!!!!!
A hvg figyelmét hívták fel olvasói közül többen is az alábbi SMS üzenetre, amiről nem tudni milyen felhatalmazással és ki által létrehozott címjegyzék adatbázisban szereplők kapnak meg:
„Emlékezzünk közösen 1956 hőseire! Találkozzunk október 23-án, szerdán 10:30-kor Budapesten, a Millenárison. Beszédet mond Orbán Viktor. Add tovább! Fidesz.”
Annál inkább érdekes ez a lasszóval fogó módszer, hiszen Orbán Viktor hosszú évek óta először mond október 23-ai beszédet a fővárosban, tehát az ember joggal hihetné, hogy az érdeklődök minden különösebb szervezés nélkül is megtöltenek egy nem túl nagy helyszínt, és mégis.
Kövesd cikkeinket a Google Hírek-en!
Lesz ott még minden (is)
„Véletlenül” éppen ezt az időpontot és helyszínt találta a legalkalmasabbnak az Országos Vízügyi Főigazgatóság is, hogy egy ingyenes családinap keretében köszönetet mondjon az árvízvédelemben résztvett dolgozóink.
Magyar út
Ezzel párhuzamosan szervezi -a Facebookon is- a maga megemlékezését a TISZA párt és Magyar Péter, akik vonulásra, Bem tértől Széna térig, is készülnek a felszólalásokon túl.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel
- Horoszkóp-segítség, hogy a karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!