Connect with us

Kultúra

A beszédek „előzenekarai” – Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul

beszéd, előzenekar
Megosztás

Az elmúlt ünnepen a két vezető vezérszónok, Orbán Viktor és Magyar Péter is művészeket alkalmazott „előzenekarként” beszéde előtt. Világos volt a szervezők szándéka, hogy afféle ízfokozóként tekintettek a fő produkciót megelőző műsororra, ám ahogy az egykori sláger is mondta: az egyiknek sikerül, a másiknak nem.

Ez mellé ment

A Millenárison a gyülekező alatt a Kecskeméti Katona József Színház művészei igyekeztek hangolni a nézőket, méghozzá egy erre az alkalomra összerakott, jobb híján nevezzük „irodalmi színpadi” zenés műsorral, amely nagyrészt Wittner Mária, néhány éve meghalt egykori ’56-os elítélt visszaemlékezéseire épített. A műsor színvonala, szinte mindent alul múlt, talán még a nyáron a Margit-szigeti beszéd előtt bemutatott, Vidnyánszki Attila rendezte gyermekriogató, halálhörgős borzalmat is.

Volt itt minden, egy művésznő például falsul adta elő Révész Sándor  talán legszebb dalát és ha mindez nem lett volna elég, az ’56-os mártírok maguk akasztották nyakukba a kötelet, amivel ezután még néhány szexi tánclépést is lejtettek.

Az egész műsornak talán egyetlen felemelő eleme Miklósa Erika gyönyörű éneke volt.

Nézve a színpadon történteket, a reformkori pap, Sebestyén István elhíresült szállóigéje,

aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul”

jutott az eszembe.

Valahogy így kell ezt csinálni

A TISZA párt a már többször is jól bevált minőség mellett döntött. A demonstráció a Bem szobornál egy különleges produkcióval indult, a párt elnöke Magyar Péter elszavalta a legpolgáribb magyar író Márai Sándor  egyik legszebb versét a Mennyből az angyal-t. A Széna-térre a forradalom egyik ikonikus helyszínére érve olyan művészek adták egymásnak a mikrofont, mint Újlaki Dénes, Rost Andrea, Debreceni Csaba, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Nagy Ervin. 

A tekintélyes névsor önmagáért beszél, és ami legfontosabb az előadott műsor is a legkiválóbb merítésből táplálkozott.

 

<<< Olvassa cikkeinket a Google hírei között is! >>>

 

beszéd, előzenekar

Szerző

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.