Sport
Sós Csaba szövetségi kapitányt meglepte Hosszú Katinka döntése

Sós Csaba szövetségi kapitányt meglepte, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem vesz részt a szerdán kezdődő debreceni úszó országos bajnokságon.

A M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden a szakember kifejtette, ez már bizony hosszú kihagyás a klasszis versenyzőtől, ami sok kérdőjelet felvet a jövőre nézve. Azzal kapcsolatban, miszerint magánéleti válságuk ellenére férje, Shane Tusup marad a 28 éves úszó edzője, Sós Csaba megjegyezte:
“Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy ketten együtt sikeresek, minden más megoldás komoly kockázat lenne.”
A szakember kiemelte, valószínű, hogy Hosszú kihagyja augusztusban a glasgow-i Európa-bajnokságot, azonban vagy az októberi, hazai rendezésű rövidpályás világkupaversenyen, vagy a decemberi, ugyancsak rövidpályás világbajnokságon már visszatérhet.
“Szerencsére most már évente három-négy olyan megmérettetés van, ahol világosan látszik, hogy egy versenyző hol tart. Aki egyszer már feljutott a csúcsra, arról könnyebben elhisszük, hogy vissza tud oda jutni, mint arról, aki még nem volt ott”
– mondta Sós Csaba.
Gyurta Dani az úszást még nem adta fel
A 2012-ben Londonban olimpiai bajnok Gyurta Dániel távolmaradásáról azt mondta a szövetségi kapitány, hogy 28 éves sportoló egy váratlanul sikeres karrierbe kezdett – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának a tagja -, azonban az úszást még nem adta fel, de tudomásul veszi, ha egyszer befejezi karrierjét.
“Túlvan már a zeniten, és nem vagyok benne biztos, hogy világversenyt tud még nyerni” – szögezte le.
Sós Csaba közölte, a 120. országos bajnokságon – ahol 59 egyesült 385 versenyzője ugrik majd medencébe – nagyon erős lesz a mezőny, így több számbanmár a délelőtti előfutamok során jó teljesítményre lesz szükségük az úszóknak. “Kezd hasonlítani a magyar úszás arra, mint amivel nemzetközi szinten találkoznak”– fűzte hozzá.
(MTI)
Hosszú Katinka válsága miatt kihagyja az ob-t is, de Shane Tusuppal folytatja a munkát
Szerző
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja