Connect with us

Kerítésen innen

„A hónap végére már kenyérre sem futja”- debreceni éhes emberek segélykiáltása

"A hónap végére már kenyérre sem futja"- debreceni éhes emberek segélykiáltása
Megosztás

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a hónap utolsó vasárnapján ismét vendégségbe hívta mindazokat, akiknek hétvégén az egy tál meleg étel is segítség. A Petőfi tér aluljáró előtti területén már az ingyenes ételosztás előtt másfél órával gyülekeztek az emberek. Fél órával a kezdés előtt pedig mind a 150 sorszámot kiosztottuk. Sajnos a később érkezőknek -közel 50 főnek- már nem tudtunk ebédet adni. Felfoghatatlan, hogy egyre többen kerülnek Debrecenben -is- kilátástalan élethelyzetbe – mondta portálunknak Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője.

Az egyesület civil szervezetként egy fillér állami, önkormányzati támogatás nélkül működik

A költségeket kiskeresetű, jószívű magyarok adományaiból, illetve az egyesület tagjai hozzájárulásából fedezzük. Sajnos a debreceni tehetős vállalkozók, jómódú polgárok közömbösek a társadalom peremén élők sorsa iránt.

Higgyék el, szívbemarkoló érzés, hogy akár csak egyetlen embernek nem tudunk ételt adni. Valami nagyon elromlott ebben az országban, nincs rendben Debrecenben sem. A gondoskodó város szlogentől még egyetlen éhes ember sem lakott jól.

A város szociális hálója igencsak szakadozott, ha egy hétvégén közel kétszázan szeretnének ebédhez jutni. Köztük, nagyon sok gyermek. És hányan lehetnek, akik szégyellnek kijönni, vagy nem is tudnak erről a lehetőségről. Vajon a város vezetői nyugodtan tudnak aludni, amikor debreceni gyermekek fekszenek le éhesen, korgó gyomorral?

A kérdés persze költői, a válasz egyszerű: úgy gondoljuk, igen.

Nagyon sokan vannak, akik úgy gondolják, a sorban állók egy része nem is rászoruló

Mondják ezt azok, akik a kényelmes foteljükből, a legnagyobb közösségi oldalon osztják az észt. Sokan „csóringereznek”, sértegetik, „lustasággal” vádolják azokat, akik ételre várnak. Sajnos mi a magyar közgondolkodást nem tudjuk megváltoztatni. Tesszük, amit a magunk erejéből megtehetünk. Számunkra minden ember egyforma, nem teszünk különbséget, semmilyen formában. Nem kérdezzük senkitől miből és mennyiből él, mint ahogyan arra sem vagyunk kíváncsiak, kire szavaztak. Nem a mi dolgunk.

Nincs jobboldali, vagy baloldali éhező. Ételre, emberi szóra,. megértésre vágyó magyar emberek vannak, akik segítő kézre várnak.

Sajnos sokan hiába, mert a magyar társadalmat megmételyezte a gyűlölködés, kiveszőben az emberség, a szolidaritás. A „kaparj kurta” elve az élet minden területén jelen van. A szegények páriának érzik magukat saját hazájukban. Abban, a magát kereszténynek mondó országban, ahol elfogadottá vált, mindenki annyit ér, amennyije van. / Közbevetés: akkor Magyarország „legértékesebb” emberei közé Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és még folytathatnánk a sort, tartoznak./

Szerencsére vannak jó emberek itt Debrecenben is

Hálás szívvel köszönjük a pizzát sütő családnak a rendszeres segítségét. Ismeretlenül is nagyon becsüljük őket, igaz emberek. Köszönjük a gyermekeknek rendszeresen hozott adományait Krisztának. Hálásak vagyunk a pékségnek a folyamatos támogatásért.

Az egyesület legközelebb 2024. november 24.-én várja vendégeit.

Készülünk a 15. karácsonyi ételosztásra is. A szeretet ünnepe másnapján szeretnénk egy kis karácsonyi hangulatot varázsolni a Petőfi térre. Ünnepi finomságokkal várjuk azokat, akiknek karácsonykor is akkor van ünnep, ha jól tudnak lakni. A szüleikkel érkező gyermekeknek reméljük sikerül emlékezetessé tenni a karácsonyt. Az édességeken kívül talán tudunk kis ajándékokkal is kedveskedni nekik.

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással.

Meggyőződésünk, hogy az emberi jóságra és szeretetre talán még soha nem volt olyan szükség szeretett hazánkban, mint napjainkban. A gyűlölködés, a kirekesztés nem vezet sehova. Higgyünk a szeretet és az emberi jóság erejében.

  • Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS ÉLELMISZER-t gyümölcsöt, burgonyát, tisztítószereket. Örömmel várunk karácsonyi finomságokat, gyermek játékokat, könyveket, édességet is.
  • Várjuk debreceni éttermek, pékségek, élelmiszerüzletek, felajánlásait, csatlakozását. Egy jó és nemes ügyben kérjük a támogatásukat.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti:

  • Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963
  • Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802 A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2024

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai tudjuk, csak egy csepp a tengerben a hozzájárulásunk, de a sok-sok kis „csepp”, akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni. Hisszük amit Teréz anya mondott:

„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

Szerző