Connect with us

Budapesti hétköznapok

Csak annyit kellett volna mondania a Tisza-funkcinak, hogy bocs, elnéztem, de inkább Fidesz-szagúra vette a figurát

Csak annyit kellett volna mondania a Tisza-funkcinak, hogy bocs, elnéztem, de inkább Fidesz-szagúra vette a figurát
Megosztás

Azzal nincs semmi gond, ha egy pár hónapja politikussá avanzsált fővárosi képviselőcsoport-vezető belefut egy jó kis csámcsogni valónak tűnő ügybe, amit nem ellenőriz le, vagy ha mégis, nem a megfelelő forrásból és miután finoman figyelmeztetik tévedésére, azt mondja, hogy bocs, ezt benéztem. Ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szerint el is van intézve. A gond akkor van, ha a 14 éve dívó Fidesz-stílusban „neki áll feljebb”.

A történet

A Tisza Párt fővárosi képviselőcsoportját vezető Ordas Eszter egy előterjesztésben kéri Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy

rúgja ki a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgató-helyettesét, Szabó Rolandot.

Ezzel azonban több probléma is van:

  • az illető nemhogy nem főigazgató-helyettes az állatkertben, hanem egyáltalán nem is dolgozik már ott, és
  • amúgy sem a főpolgármester rúghatná ki

– hívta fel a figyelmet egy Facebook-bejegyzésben Hont András, az Átlátszó munkatársa. Magyar Péter „bevédte” párttársát, de ez nem sokat segített abban, hogy ne lehetne érezni azt a bizonyos Fidesz-ájert:

Kusza a sztori…

A Telex újságírója részletesen levezette időrendben az eleve értelmetlen, fals információból kerített történetet, majd Számadó Tamás főjegyző válaszolt is hivatalosan a képviselőnek:

Szabó nem főigazgató-helyettese az állatkertnek, sőt, azzal közalkalmazotti jogviszonyban sem áll, így Ordas első pontja tárgytalan, magyarul nincs honnan kirúgni Szabót, és az állatkert közalkalmazottai amúgy sem a fővárosi önkormányzattal, hanem magával az állatkerttel állnak jogviszonyban.

A főjegyző arra is rámutat, hogy a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés következő, október 30-i ülésére már előterjesztette a főigazgatói pályázat kiírását, így Ordas második pontja is tárgytalan.

Ez volt az a pont, ahol a mea culpa-nak el kellett volna hangoznia

Ehelyett Ordas Eszter október 25-én újabb előterjesztéssel egészítette ki az elsőt. Ebben tudomásul veszi, hogy Szabó már másfél éve nem dolgozik az állatkertnél, amelyet Sós Endre vezet.

“Sajnálatos módon azonban ezen tények a rendelkezésre álló információs forrásokból nem érhető el, sem a Wikipédián„,

sem az állatkert honlapján, utóbbin a vezetőkre vonatkozó legutóbbi információ idén júliusi,

“azonban még itt sem kerül feltüntetésre dr. Sós Endre megbízott főigazgatói státusza”.

Halkan jegyezzük meg, hogy váratlan fordulat egy képviselőtől, hogy a közösségileg szerkesztett és hivatalosnak semmiképp nem tekinthető Wikipédiára, illetve annak frissítetlenségére hivatkozik. Ha már így tesz, jegyezzük meg azt is:

a vonatkozó szócikkben helyesen szerepel (és a laptörténet szerint a beadvány írásakor is helyesen szerepelt), hogy Szabó Roland 2023-ig volt az állatkert operatív igazgatója, és a szócikk semmi olyasmire nem utal, hogy Szabó jelenleg is az állatkertnél dolgozna, így pusztán ez alapján sem látszik, honnan szedte ezt a Tisza fővárosi vezetője.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

…és nyomatta tovább…

A jogász végzettségű Ordas Eszter minden bizonnyal megtalálta a honlapon az állatkert szervezeti és működési szabályzatát is, amelyben a VII. fejezet 1.2. pontjából kiderül, hogy a főigazgató helyettese az operatív igazgató, és ha mindketten távol vagy akadályoztatva vannak, akkor a természetvédelmi és állategészségügyi igazgató jön a rangsorban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vezetői listán operatív igazgató sem szerepel, világos, hogy Sós Endre a rangidős vezető. És még egy „fincsaság, ha már….:

a Tisza Párt Wikipédia-oldaláról nem derül ki, hogy Ordas Eszter a párt fővárosi képviselőcsoportjának vezetője.

Az ügyben a Telex megkereste a Tisza Pártot, akik hosszan írnak a cikk által is bemutatott részletekről, majd így zárták a levelüket:

“Wikipedia ide, az Állatkert honlapja oda, ami tény, az tény, az Állatkert 4 éve főigazgató, másfél éve pedig operatív igazgató nélkül működik! Hogy a jogszerű működést a fővárosi TISZA frakció mielőbb elősegíthesse, megalapozottan indítványoztuk a főigazgatói pályázat kiírását. Örülünk, hogy – minden kétséget kizárólag – nekünk köszönhetően, az október 30-i közgyűlésre a főpolgármester előterjesztette az Állatkert főigazgatói tisztségének betöltésére vonatkozó pályázat kiírását. Így talán megvalósulhat az a cél, amelyet a Főpolgármesteri Hivatal 2023. márciusában kiadott közleménye fogalmaz meg: »A főváros mindent megtesz intézményei jogszerű és átlátható működése érdekében, így a Fővárosi Állat- és Növénykert esetében is.« Bízunk benne, hogy a Telexen keresztül segítettünk Hont Andrásnak is a Fővárosi Állat- és Növénykertben a fától meglátni az erdőt, a bolha helyett pedig az elefántot!

Gondolom egyértelmű a Fidesz-szag….. Kéretlenül tanácsolom a feltörekvő kormányozni kívánó párt képviselőinek, hogy a már behúzott szimpatizánsok nem akadnak most még fenn a hasonló megnyilvánulásokon, -bár egyre nő a számuk- de ha a cél, hogy „mindenki hozzon még egy embert”, akkor meg kellene maradni az európai gondolkodás és kommunikáció ösvényén. A fentiek ellenére: egyelőre még áradjon…..!

Kapcsolódó

Szerző