Connect with us

Kék fény

Gyilkosság Budán – Eredményes hajtóvadászat a tettes után – Frissítve!

gázolt
Megosztás

A BRFK rendőrei kevesebb mint 9 óra alatt elfogták a budai gyilkosság  feltételezett elkövetőjét. Hajnalban már kopogtak is a rendőrök a feltételezett gyilkosnál.

Eredményes hajtóvadászat

A jelenlegi adatok szerint 2024. november 2-án 18:50 perc körüli időben Budapest II. kerületében egy 18 éves férfi rátámadt volt barátnőjének 51 éves édesanyjára. A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni a középkorú nőt, de az életét már nem tudták megmenteni. A helyszínről a férfi elmenekült, ám a BRFK nyomozói azonosították, majd hajtóvadászatot indítottak ellene. A beszerzett adatok alapján, a Kistelek Rendőrkapitányság egyenruhásaival együttműködve rövid időn belül, 2024. november 3-án 4 óra körüli időben a rendőrök Kisteleken elfogták Sz. Tamást, akinek elszámoltatása emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyamatban van.

(police.hu)

Frissítés!

A Media1 értesülései szerint Révész Zsuzsa, az RTL egykori kommunikációs vezetője az a nő, akiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel azt közölte, hogy meggyilkolták a II. kerületben. A rendőrségi közleményben foglaltak szerint, ahogy azt az Index megírta: kevesebb mint kilenc óra alatt elfogták a rendőrök azt a 18 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 51 éves nőt. A 18 éves férfi szombaton 18.50 körül támadt rá volt barátnőjének édesanyjára. A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni a középkorú nőt, de az életét már nem tudták megmenteni. A férfi elmenekült a helyszínről, ám a BRFK nyomozói azonosították, majd hajtóvadászatot indítottak ellene.

A beszerzett adatok alapján rövid időn belül, vasárnapra virradó éjszaka 4 óra körül a rendőrök Kisteleken elfogták Sz. Tamást, akinek elszámoltatása emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyamatban van.

Az RTL saját közösségi oldalán reagált a történtekre. A cégcsoport posztjában azt írta: megrendülten értesültek Révész Zsuzsa haláláról, aki hosszú éveken át volt a cég munkatársa.

„Osztozunk a család fájdalmában. Emlékét megőrizzük”.

Révész Zsuzsanna kommunikációs szakember, korábban 17 éven át, 2017 szeptemberéig az RTL Magyarország marketingkommmunikációs és PR-csapatának tagja, majd vezetője volt. Azt követően profitorientált és nonprofit szervezetek munkáját segítette kommunikációs tanácsadóként, például A mi kis falunk című tévésorozat kommunikációjáért felelt a gyártó cégnél, valamint 2022-től a Budapesti Metropolitan Egyetem stratégiai PR-vezetőjeként is tevékenykedett. Az elmúlt időszakban Triesztben is tanulmányokat folytatott.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Ezeket olvasta már?

gyilkosság

Szerző