Bulvár
Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
Orbán Viktor eddig sem rejtette véka alá véleményét Magyar Péterről, de az újdonság, hogy feleségének, Lévai Anikónak sokkal régebbi, mondhatni bensőséges a kötődése a TISZA párt elnökéhez.
A családfő szombaton….
Orbán Viktor szombaton nemzetközi sajtótájékoztatóra adta a fejét . Mint az ilyenkor szokás, a mondandója után alkalma nyílt a beengedett újságíróknak kérdéseket feltenni. Az Orbán Viktor az ATV kérdésére egyértelműen elutasította a vitát Magyar Péterrel, kijelentve, hogy nem hajlandó olyan politikai szereplőkkel vitázni, akiket szerinte Brüsszel irányít.
„Sose fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdáik Brüsszelben vannak. Az elmúlt tízegynéhány évben rendre az a sors jutott nekem osztályrészül, hogy Brüsszel megbízottai vezetik a magyar ellenzéket.”
Hogy kerül Lévai Anikó „az asztalra”?
Magyar Péter abban a posztjában, amiben bejelentette, hogy a civilek által összeadott-gyűjtött és a gyermekotthonba szállított ajándékok szőrén-szálán eltűntek, megemlítette Lévai Anikót, aki „amellett, hogy Orbánné, hosszú évek óta nagykövete is a Magyar Ökomentikus Segélyszervezetnek, régóta ismeri, mondhatni a térdén lovagoltatta őt. Elmesélte, hogy
Lévai Anikót régóta ismerem, és tegeződtünk, vagyis Ő tegezett engem, (…)
Az is megtudhatta a köz, hogy ezt azzal indokolta a miniszterelnökné
„…hogy gyerekkoromban abban az irodában volt ügyvédjelölt, ahol az édesapám dolgozott. Én bölcsődés voltam -1-2 éves- akkor nagyon sokat volt velem, az ölében ültem és mesélt nekem. Azt is mondta, hogy ez a kapcsolat közöttünk, -bár utána 40 évig nem találkoztunk- amiért tegez engem….”
…és, ha már a pertu megvan…..
„Nyílt levél Lévai Anikóhoz, a miniszterelnök feleségéhez:
- Anikó, azt mesélted anno, hogy azért tartozom azon kevesek közé, akikkel tegeződsz, mert abban az ügyvédi irodában kezdted ügyvédjelöltként a karrieredet, ahol édesapám dolgozott és csecsemőként sokszor ültem az öledben és szeretettel ringattál.
- Anikó, hogy tudsz majd az unokáid szemébe nézni szenteste a hatvanpusztai kúriában, miközben a férjed politikai okokból tönkreteszi a legnehezebb sorsú gyerekek karácsonyát? Miért hagyod, hogy így legyen?
- Anikó, a férjed elvitette a gyermekotthonokból a sok ezer ember által felajánlott karácsonyi ajándékokat a karácsonyi ünnepség előtt. Miért tűröd ezt az Ökumenikus Szeretetszolgálat jótékonysági nagyköveteként?
- Anikó, Tegnap a Legyél a változás Egyesület csodálatos ajándékokat vitt a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonba. Fülöp Attila államtitkár ígéretet tett rá, hogy az ajándékok ott maradnak és megkaphatják a gyermekek a péntek esti karácsonyi ünnepségen. A férjedék megint hazudtak és pár órával a karácsonyi ünnepség előtt ismeretlen helyre szállították a több, mint félmillió forint értékű ajándékcsomagot, mit sem törődve a nehéz sorsú gyermekek érzéseivel. Miközben a fideszes képviselők és a hatalom bármelyik otthonba vihetett mások által gyűjtött használt könyveket és játékokat (és az átadásról FB posztokat és TikTok videókat gyártottak), addig a sok ezer magyar ember által felajánlott csodaszép, új játékokat, piti tolvaj módjára elvették a gyerekektől.
Incze Zsuzsa, a Csellengők című műsor egykori szerkesztője mélységes csalódottságának adott hangot, amiért Fülöp Attila, gyermekvédelemért felelős államtitkár belehazudott a magyar emberek szemébe és az Orbán-kormány képes volt a legszerencsétlenebb sorsú gyerekek karácsonyát is tönkretenni politikai okokból. Mára több gyermekotthonból eljutott a TISZA Párthoz a gyermekotthonoknak küldött központi utasítás, amiben megtiltották a Legyél a Változás Egyesület ajándékainak átvételét.
A botrányt tovább súlyosbítja a kormányzat kettős mércéje: míg Fülöp Attila, a fideszes képviselők és te személyesen adhattatok át ajándékcsomagokat a gyermekotthonokban, a civilek adományaiból szervezett jótékonysági akciót politikai döntéssel akadályozták meg. - Anikó, vedd rá a férjedet és a kormányt, hogy hagyjanak fel a civilek akadályozásával, és az ajándékokat haladéktalanul juttassák el a nehéz sorsú gyermekekhez. Közeledik a karácsony. Vedd rá a férjedet, hogy legalább ilyenkor legyen emberséges.
Köszönöm, hogy anno ringattál és emberséges voltál velem. Bízom benne, hogy most is az leszel!”
Szerző
Friss
- Magyar György: a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból kell(ene) megindítaniuk az eljárást
- ‘Ha a szendókat is beleszámítjuk pár millát spóroltak az adófizetők’ – kommentelték Szijjártó vonatos sztrotiját
- Országimázs Orbániában: a reptéri buszon a ‘ha nem érvényesíti a jegyét, megbüntetjük’ megy angolul, de a ‘miért állunk’ nem…
- Trump Zelenszkijnek: sosem kellett volna elkezdened a háborút, amit bármelyik féleszű tárgyaló már lezárt volna
- ‘Kiszivárgott’ Orbán-beismerés: ‘politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek’
- Ruszin-Szendi Romulusz: katonák, volt rendőrök, nem biztos, hogy olyan golyóállók mint én + Hadházyról
- Bocs, de ennek a 3 csillagjegynek nincsenek jó híreink
- Ha ön Telex-, vagy HVG-olvasó, akkor Orbánék kitiltották a miniszterelnöki évértékelőről – Újabb szavazatminimalizáló demokrácia-pofon
- Az FBI-nak köszönhetően maradt el egy iskolai vérengzés Magyarországon
- A Fidesz-gyalog ‘független’ tündöklése és a regnáló bukása egyenes arányos – Kártékony az agyament szervilitás