Kultúra
Élvebonczolás Szegeden

Élve Bonczolás! címmel barátai, pályatársai és kortárs szegedi színészek emlékeznek meg a nyolcvan éve született Boncz Géza humorista örökségéről december 12-én Szegeden – tájékoztatta az estet szervező Kultúrkavics Produkció az MTI-t.

Fia álmodta meg az estet
A Belvárosi Moziban a 24 esztendeje elhunyt humorista legfontosabb művei, életének legmeghatározóbb pillanatai elevenednek meg az est házigazdái: Boncz Ádám színművész és Nádas György humorista, valamint Jakab Tamás, Kelemen István, Kis Kata, Szegezdi Róbert és Szolnoki Péter tolmácsolásában.
A humorista fia, Boncz Dániel által megálmodott esten a prózai és zenés produkciók élő felidézése – élve Bonczolása – mellett beszélgetésekkel és vetítésekkel emlékeznek meg az abszurd, asszociatív humor hazai megteremtőjéről.
Nagybányától a 6-os stúdióig
Humorista körökben közkeletű nevén Boncz Mester 1944-ben az erdélyi Nagybányán született, családjával egy évvel később költözött Szegedre. 1974-ben a Magyar Rádió első humorfesztiválján – ahova az esten szintén résztvevő Temesi Ferenc író nógatására küldte be írását – harmadik helyezést ért el, ettől kezdve rendszeres szereplője volt a Rádiókabaré műsorának.
A trió
1982-ben Markos Györggyel és Nádas Györggyel együtt indult a második humorfesztiválon, melyet megnyertek. A sokak által a magyar humor legismertebb csapatának tartott triónak több komoly sikert arató nagylemeze jelent meg, de a humorista szerepet vállalt a zenei paródiákat előadó Atléta trióban és a Aladdin és a Skodalámpa nevű humorista-zenekarban is.
Sajátos szóficamokkal, váratlan képzettársításokkal teletűzdelt magánszámokat írt és adott elő. Állandó társszerkesztője volt a Markos-Nádas humorista duónak, Hofi Gézának is adott számos ötletet.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Munkáját háromszor ismerték el Bob bon díjjal, a Karinthy-gyűrűt 1994-ben kapta meg. Huszonnégy esztendeje, egy nappal 56. születésnapja után hunyt el.
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!