Kerítésen innen
Egy gyönyörű barátság kezdete

Ez egy gyönyörű barátság kezdete? „Észak-Korea is felfigyelt Orbán Viktor október 23-ai beszédére” – írta minap – más portálok mellett – az Index. Az ország „külügyminisztériuma közleményben méltatta a magyar miniszterelnök EU-ellenes kijelentéseit.

Így látják ők!
A közlemény szerint Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy kiáll Magyarország szuverenitása mellett az Európai Unió nyomásával szemben….A 444 idézte: Magyarország nem fél az imperialista fenyegetésektől, és nem tűri el, hogy Brüsszel bábállamává vagy vazallusává váljon, továbbá hangsúlyozta, hogy harcolni fog a szabadságért. ” A szombati közlemény a koreai mellett angolul, kínaiul, oroszul és spanyolul is olvasható. (Valahol talán magyarul is?)
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
No lám!
Úgy tetszik, újabb gyümölcsöt hozott a nagy Keleti Nyitás, azaz nem volt hiába a nagy erőfeszítés. Ez az esemény lehet egy új, gyönyörű barátság kezdete. A magyar miniszterelnök köszönő válaszában talán majd elismeréssel illeti az észak-koreai néphadsereg békemisszióját az orosz-ukrán különleges hadműveletben. Szijjártó Péter hadi repülőgépe pedig közelesen Phenjan felé veheti az irányt, hogy új kommunikációs csatornát nyisson a friss rokonsághoz, és megvesse a magyar és az észak-koreai nép között a jobb nemzetközi megértés, a béke, és a virágzó gazdasági együttműködés alapjait.
Te jószagú atyaúristen!
Szerző

Friss
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…