Kultúra
Körbolond – a zsidó színész képzés körül
Tegnap óta szinte a teljes kulturális közélet egyetlen téma körül, a Köves Slomo és Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett zsidó színészképzés elindítása körül forog.
Miért pont ott, miért pont ők?
A fő gond úgy látom a meghirdetők személye és maga a „névadás”, na meg a helyszín, egyszóval minden. Pedig maga az ötlet, ha a közép-európai jiddis-zsidó színházi kultúra továbbélését, ne adja Isten, megújítását célozná, egyáltalán nem lenne elítélendő, de így, a maga átgondolatlan, kidolgozatlanul bejelentett formájában nem csoda, hogy általános ellenkezést okoz.
Hiába nyerték meg az alapítók, és lobogtatják zászlóként, az ügynek a magyar színházi élet színész- és rendezőképzésének doyenjét, Szinetár Miklóst, aki szinte biztosan sokkal többet lát bele a képzésbe, mint azt a meghirdetők gondolják, ez sem segít az ötlet szimpatikussá tételében.
Jó, jó, de akkor hogyan?
Talán érdemes lett volna konzultálni -ám ez elmaradt- a Magyaroroszágon évek óta működő Gólem zsidó színház létrehozójával, Burgula Andrással, aki közösségioldalán így reagált a bejelentésre:
„A korrupció az, amiből téged kihagynak – mondta Hofi Géza. Szeretném tudatni barátaimmal, követőimmel, ellenségeimmel, hogy ebben az égbekiáltó butaságban nincs részem, nem támogatom és nem vagyok felelős érte. Magyarország első és jelenleg egyetlen zsidó színházát nem keresték meg az ügyben”
(A Gólem Színház Egyesületet 2005-ben hozta létre Borgula András, aki a Tel Aviv-i Egyetem színházrendező szakán végzett.)
Az ötlet a magyar zsidó, jiddis színjátszás feltámasztása jó út, ám nem így, ahogy most tervezik. Ha már az állam egy kulturális központnak szán épülettel is kistafírozta az EMIH-et, joggal várhatnánk el, hogy a rendszer kedvelt zsidó szervezete maga is tegyen bele annyit, úgy szellemi, mint materiális téren, hogy valós, magas színtű és ne tessék-lássék képzésben legyen része a néhány fiatalnak. A világ több részén vannak a zsidó, jiddis színházat értőn oktató intézmények, a legkézenfekvőbb Izrael, ezekre a helyekre kellene eljuttatni a jelentkezőket, oda, ahol azok ennek a speciális színjátszásnak a lényegét, levegőjét is magukba szívhatják.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A sikeres vizsgázók pedig visszatérve az állítólag hamarosan menyiló Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány színházába mint stúdiósok és gyakornokok fejezhetnék be a képzésüket.
Azt most ne is feszegessük, hogy honnan akasztanak majd le Firgun-ék a képzett zsidó színészek mellé, az ezt a kultúrát jól ismerő, magyar fiatal rendezőket, dramaturgokat.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….