Kultúra
Szinetár Miklós: úgy döntöttem, hogy ebből a projektből kimaradok
Két napja lett publikus és szinte minden megszólaló kritizálta az ötletet, hogy zsidó színházi specializációt indít a 2025-ös tanévtől a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Az ötéves színművész képzés projektet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezte az SZFE-nél, ahol héber nyelvtudástól és vallási hovatartozástól függetlenül várják a jelentkezőket.
Mivégre?
Hiába nyerték meg az alapítók, és lobogtatják zászlóként, az ügynek a magyar színházi élet színész- és rendezőképzésének doyenjét, Szinetár Miklóst, aki szinte biztosan sokkal többet lát bele a képzésbe, mint azt a meghirdetők gondolják, ez sem segít az ötlet szimpatikussá tételében.
Kisvártatva…
Szinetár Miklós rendező kiszállt, a képzés egyik vezetőjének – aki egyben az EMIH Firgun Alapítványa, illetve színházi projektje vezetője is – levélben írta meg döntését, és e levelét facebook oldalán is megosztotta:
„Az SZFE „Zsidó osztállyal” kapcsolatban az alábbi levelet küldtem Réczei Tamásnak.
Kedves Tamás!
Még egyszer köszönöm, hogy megkerestél, hogy vegyek részt a projektedben. Örültem, hogy egy hajdani tanítványom gondolt rám. Sajnos a sajtóhír, hogy ami indul az egy „Zsidó osztály” pontatlan és sok félreértést eredményezett. Legjobb tudomásom szerint ebbe az osztályba bárki jelentkezhet vallástól függetlenül, csak el kell sajátítani a héber nyelvet is, ami egyfajta nemzetközi szereplési lehetőséget biztosíthat. Egyébként olyan, mint bármelyik más színész osztály.
Lehet, hogy tévedtem, lehet, hogy jól gondoltam, annyi biztos, hogy mióta megjelent ez a hír, azóta a Interneten rengeteg rosszalló, elutasító komment jelent meg. Olyanok is, akik nem barátaim, de olyanok is, akik barátaim írásban és szóban szemrehányást tettek, hogy miért veszek ebben részt. Sajnos mivel az Európai hírű Maya Morgenstein elvállalta az irányítást csak felületesen tájékozódtam valamennyi körülményről. Bevallom eszembe se jutott, hogy ez a terv ennyi indulatot kavarhat, de szembe kell néznem a valósággal. Olyan légkör alakult ki az induló osztály körül, aminek a kezelésére alkalmatlannak érzem magam. Mivel az én szerepem belátható időn belül jelentéktelen lett volna, úgy gondolom, hogy nem fogtok nélkülözni. Tanitásra még volna kedvem, de harcokhoz semmikép. Úgyhogy egyelőre úgy döntöttem, hogy ebből a projektből kimaradok. Kérem megértésedet.”
Karsai György olvasata
Jelenleg külföldön, Luxemburgban tartózkodom és ott olvastam először a Budapesten induló zsidó színészképzésről szóló hírt és azt hittem, hogy egy ízléstelen, rossz zsidó vicc ez az egész
– reagált arra hírre Karsai György, klasszikafilológus, egyetemi tanár, hogy zsidó specializációt indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az egyetemi tanár hozzátette, hogy
a zsidó színészképzés, vagy például az egyetem közleményében szereplő zsidó dráma kifejezés esztétikailag nem értelmezhető. Karsai szerint innen egyenes út vezet újra a címkézéshez, vagy a húszas, harmincas évekből már ismert numerus clausushoz
– írja a Népszava.
Háttér
Az Uránia filmszínház kávézójában csütörtök délelőtt rendezett sajtótájékoztatón az SZFE rektora, dr. Sepsi Enikő elmondta, hogy örült, amikor az SZFE kuratóriumi elnökétől, Vidnyánszky Attilától értesült a specializációról, és hatékonyan tudtak együttműködni a képzésben részt vevő Milton Friedman Egyetemmel is, akik a héber nyelv és a zsidó kultúra oktatását vállalják. A zsidó színházi képzésben részt vevő 7-9 hallgatónak két osztályvezetője lesz, egyikük Maia Morgenstern román színésznő, a bukaresti jiddis színház igazgatója, aki többek között A passió című Mel Gibson-filmből ismert. A másik osztályvezető Réczei Tamás színházrendező, dramaturg, a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány elnöke.
Az alapítók szerint a képzés célja az, hogy a hallgatók a diplomaszerzés után az EMIH épülő kulturális létesítménye, a Baross utcai Firgun Színház színészei legyenek, így a diákok már a jelentkezésükkor vállalják ezt.
Szinetár Miklós korábban több mint ötven éven át tanított a Színművészetin, bár úgy tűnt, az egyetem alapítványi átalakítását ő sem nézte jó szemmel, amikor korábban azt nyilatkozta, ahogyan történt, szerinte
„rosszabb, mint disznóság, hülyeség”.
A fő gond a meghirdetők személye és maga a „névadás”, na meg a helyszín, egyszóval minden. Pedig maga az ötlet, ha a közép-európai jiddis-zsidó színházi kultúra továbbélését, ne adja Isten, megújítását célozná, egyáltalán nem lenne elítélendő, de így, a maga átgondolatlan, kidolgozatlanul bejelentett formájában nem csoda, hogy általános ellenkezést okoz. Talán érdemes lett volna konzultálni -ám ez elmaradt- a Magyaroroszágon évek óta működő Gólem zsidó színház létrehozójával, Burgula Andrással, aki közösségioldalán így reagált a bejelentésre:
„A korrupció az, amiből téged kihagynak – mondta Hofi Géza. Szeretném tudatni barátaimmal, követőimmel, ellenségeimmel, hogy ebben az égbekiáltó butaságban nincs részem, nem támogatom és nem vagyok felelős érte. Magyarország első és jelenleg egyetlen zsidó színházát nem keresték meg az ügyben”
(A Gólem Színház Egyesületet 2005-ben hozta létre Borgula András, aki a Tel Aviv-i Egyetem színházrendező szakán végzett.)
Ha már az állam egy kulturális központnak szán épülettel is kistafírozta az EMIH-et, joggal várhatnánk el, hogy a rendszer kedvelt zsidó szervezete maga is tegyen bele annyit, úgy szellemi, mint materiális téren, hogy valós, magas színtű és ne tessék-lássék képzésben legyen része a néhány fiatalnak. A világ több részén vannak a zsidó, jiddis színházat értőn oktató intézmények, a legkézenfekvőbb Izrael, ezekre a helyekre kellene eljuttatni a jelentkezőket, oda, ahol azok ennek a speciális színjátszásnak a lényegét, levegőjét is magukba szívhatják.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….