Kerítésen innen
Ez vicc, ugye? A MÁV-vezér szerint „egy kicsit túl is teljesítettük a tervet!” – Mégis, mi volt az elképzelés?
Hegyi Zsolt MÁV-vezér tényleg ezt a lélektani pillanatot látja megfelelőnek ahhoz, hogy önfényezésbe kezdjen? Azt mondta többek között a közösségi oldalára feltöltött klipjében, hogy a november elején ígért, feszes határidőt tartották, és egy kicsit túl is teljesítették a tervet: több mint kétszáznegyven talpfa cseréjét végezték el a Keleti-program előrehozott fázisában. Mondjuk, ha az a nagyratörő tervem, hogy reggel, amikor felébredek kinyitom az egyik szemem, de valami különös szerencse folytán ezt mindkettővel megteszem, akkor „sztahanovistaként” 200 %-ra teljesítettem a vállalást. Végül is….
Fogalomtisztázás
Az értelmező szótár szerint:
„talpfa főnév – általában vmilyen építmény, szerkezet, eszköz alapját, alját, talpát alkotó gerenda, deszka fa. 1. (vasútügy) Keményfából, újabban betonból. v. keményfából és betonból készült, rendsz. mintegy két és fél méter hosszú gerenda a vasúti sínek alátámasztására, ill. rögzítésére….”
Na és most a hír….
Hegyi Zsolt az MTI szemléje szerint hozzátette:
jövőre fogják végrehajtani a több mint négymilliárd forint költségű programot, amelyben megújítják a váltókörzeteket, a biztosítóberendezéseket, az áramellátást és a felsővezetéki hálózatot. A munka tervezett volt, de a kisiklásos balesetek hatására az első fázist már idén elvégezték
– mondta.
A most kicserélt aljak azonban már hozzájárulnak ahhoz, hogy a Keleti biztos pontja legyen a hazai vasúti közlekedésnek, az onnan induló vagy oda érkező vonatok pedig pontosabbak legyenek
– mondta a vezérigazgató, és megköszönte minden munkatársának az összehangolt, profi munkát, amire jövőre is számít.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Legalább a jókedv töretlen
Szükség is volt a jó hírre, figyelembe véve, hogy ezen a héten lezárták a Déli pályaudvart, miután a tiltó jelzés ellenére elindult egy személyvonat, majd elhárították az informatikai hibát, ami miatt késéssel indultak a vonatok, ezután felsővezeték-hiba miatt leálltak a vonatok Pusztaszabolcs és Dunaújváros között, de Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Trianon nélkül a miénk lenne Európa egyik legmodernebb vasúthálózata.
Szerző
Friss
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nő