Kerítésen innen
Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
Nemere István -ahogy megírtuk- a 80. születésnapját és 800. könyvének megjelenését ünnepelte, amikor az eseményt követően szívinfarktussal került kórházba, ahol napokig mélyaltatásban tartották. Nem sokkal később azonban elhunyt, ma eltemették.
Egy gigantikus életmű
„Nemere István életének nyolcvanadik esztendejében egy sikeres és roppant termékeny életút után letette testét. Amit életében alkotott olyan grandiózus és páratlan, hogy azt sokan fel sem fogták eddig. Emléke örökké velünk marad a könyvei által. Írt, ameddig élt és élt, ameddig írt”
-írta Szentgyörgyi Judit az író özvegye.
Nemere Istvánt haláláig bántotta, hogy a hivatalos irodalmi kánon nem fogadta be és ez sajnos most a temetésén is meglátszott, még Blikk fotósának sem sikerült egyetlen fajsúlyos „szépírót” sem felfedeznie a gyászolók között.
Nemere így látta ezt
„Azt mondják a mennyiség bűvöletében pedig, pedig fordítva igaz azért nem kapom meg az elfogadást az írótársadalomtól, mer ennyire termékeny vagyok. hol marad itt a minőség”
-mondta egy magánbeszélgetésben évekkel ezelőtt.
Legyen könnyű neki a föld!
(A Blikk fotógalériája a temetésről itt tekinthető meg)
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti