Bulvár
Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
Az időjárás egyre zordabb, téliesebb arcát mutatja, hétfőn még kicsit elviselhetőbb ami ránk vár, de kedden már megcibál minket a jegyes szél is.
Reggel, délelőtt még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég,
később nyugat felől szakadozásnak, vékonyodásnak indul a felhőzet. Fokozatosan csökken a csapadékhajlam, délután már keleten is megszűnik a gyenge eső. A délnyugati harmadban jellemzően mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik élénk, erős, helyenként viharos lökések a nyugatias szelet. A csúcshőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken néhol ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Késő estére 0 és 9 fok közé hűl le a levegő, a szelesebb részeken lesz enyhébb az idő.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Kedden többnyire ismét felhős lesz az ég, de az ország nagy részén csak gyengén; északkeleten, valamint a szélvédett tájakon erősebben felhős területek is lehetnek. Számottevő csapadék nem lesz, a szél viszont többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik, ezeken a helyeken a sárga veszélyjelzés lép életbe. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6-12 fok között várható – írja a met.hu.
Szerző
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ