Connect with us

Blogbazár

„Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse

havas
Megosztás

Havas Henrik több mint egy éve egy magánebéd történetével rukkolt elő amelyben kicsit „megforgatta” vétlen ebédpartnerét. „Tényleg szemét tudok néha lenni…”

A körülmények leírása után

Annak idején a tsz-elnökök vezették kalapban a Skodát, meg az 1500-ös Ladát, mostanában már Skodával nyomulnak azok, akik kiérdemelték. ,,Na dehát én nem vagyok Fidesz-káder”– mondta az ismerős, mindjárt hozzá is tette, hogy az ő autója több, mint kétszáz lóerős, és egyáltalán, miféle előítélet ez. Mondtam neki, hogy egy ilyen Skodával manapság megjelenni, az üzenetet hordoz magában. Hozzátettem, hogy a Skodától már csak egy lépés a helikopter, sőt abszolút benne van a pakliban, hogy most ugyan velem ebédel, de nemsokára jachtolni fog. Lehet, hogy pont azon a kis bárkán, ahol Borkai úr flörtölt.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Na mindegy, nem volt jó vicc

Az ismerős letette a kanalát, elgondolkodott és azt mondta, hogy dehát ő nem tsz-elnök és hogy ő a versenyszférában már bizonyított. Mondtam neki, hogy nem baj, majd jön a privatizáció, lesz új főnöke, Lölő vagy Tiborc Pista, és meglesz az a helikopter is. Én attól féltem, hogy szétröhögöm magam, aztán megadtam a kegyelemdöfést azzal, hogy nem csak én tartom számon a Skodásokat, hanem a DK is. Na mindegy, nem volt jó vicc, amikor kimentünk az étteremből, szegény toporgott, nem akart beszállni a Skodába. Mondta, hogy még vár valakit.
Megjegyzem, amikor a Fradiról meg a Felcsútról beszélgettünk, mondtam neki, hogy ne ijedjen meg, mert engem ugyan lehallgatnak, de még az akkumulátort is kivettem a telefonomból. Na szóval, elbúcsúztunk, ő várt valakire, én beültem a BMW-be azzal, hogy mindjárt indulok, csak még az akkumulátort visszateszem a telefonomba.

Tényleg szemét tudok néha lenni

-áll Havas Henrik egykori, ám időtlen bejegyzésében.

havas

Szerző