Kerítésen túl
Magas pozíciót kapott elsőként egy szerzetes nő a Vatikánban
Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává – közölte a Vatikán hétfőn. A pápa kinevezte Washington új egyházi vezetőjét is.
Ilyen eddig nem volt: nővér kerül egy dikasztérium élére.
Mi az a dikasztérium: kormányszék olyan nem rendi, feudális jellegű kormányzati szerv, mely közvetlenül az uralkodó alárendeltségébe tartozott, neki volt felelős tevékenységéért.
A hivatalnak egy másik vezetője is van, Angel Fernandez Artime bíboros, akit a pápa a dikasztérium úgynevezett pro-prefektusának, vagyis prefektus helyettesének nevezett ki. A bíboros a szalézi rend nyugalmazott nagyrektora.
Az idén hatvan éves Simona Brambilla élete egy részében ápolónőként dolgozott, majd 1988-ban belépett egy olasz missziós nővéri rendbe, és Mozambikban is szolgálatot teljesített. 2002 és 2006 között a római Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézetében tanított. 2023-tól a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma titkára volt.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ferenc pápa és a Vatikán női munkatársai
A Vatican News hírportál adatai szerint Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta a korábbi 19,2 százalékról 23,4 százalékra nőtt a Vatikán Államban dolgozó nők aránya. A pápa lehetővé tette, hogy világiak, közöttük nők is olyan tisztségeket töltsenek be, amelyek korábban kizárólag bíborosok és érsekek kiváltságának számítottak.
A Vatikáni Múzeum élére 2016-ban került először női igazgató, Barbara Jatta személyében, aki azóta is vezeti a világ egyik leglátogatottabb gyűjteményét, 2022-ben pedig a pápai állam adminisztrációs központjaként ismert Kormányzóság főtitkári tisztségét kapta meg Raffaella Petrini nővér.
Ferenc pápa a Washington egyházmegye élére Robert McElroy bíborost nevezte ki. A pápa január 10-én fogadja a leköszönő Joe Biden elnököt.
Szerző
Friss
- Hosszú Katinka visszavonul – Búcsúzik az Iron Lady
- Az USA pénzügyminisztériuma nem a magyar KEHI, GVH, vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatal – avagy, ahogy azt Mórickáék elképzelik….
- Sulyok úr, melyik az a könyv, amiben együtt szerepel Wass Albert és Máté evangéliuma?
- Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható
- Az 51. tagállam
- A köznyelv ezt szimplán lopásnak hívja – kommentelték a kormány -most kibukó- karácsonyi ‘játékelvonási’ akciójának hírét
- Lázár János és az ő ‘közlekedésinfója’ – Élőben a közösségi oldaláról….
- Átverte a kormány a vízügyeseket?
- A karácsonyfa nem tányérra való