Kerítésen túl
Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében

Bombariadó miatt lezárták és kiürítették szerda délután egy időre London luxusboltokkal zsúfolt belvárosi negyedének több utcáját, mert a rendőrség egy gyanús járművet talált a városrészben. A rendőrségi művelet során a tűzszerészek ellenőrzött robbantásokat hajtottak végre, de végül nem találtak veszélyes tárgyat és az akciót befejezték.

Evakuálták a királyi családnak is dolgozó divatszabóságokat is
A Scotland Yard tájékoztatása szerint az incidens során evakuálták a világ legdrágább – a brit királyi családnak is dolgozó – divatszabóságairól közismert Savile Row utcát, az ugyancsak rendkívül drága luxusboltjairól híres New Burlington Streetet, valamint a Piccadilly Circus és az Oxford Street között húzódó, szintén exkluzív luxusüzletekkel szegélyezett Regent Street egy szakaszát.
Az üzletek dolgozóit és a vásárlókat a rendőrök az üzlethelyiségek elhagyására utasították és az érintett terület köré vont kordon mögé, kijelölt gyülekezőpontokra terelték.
Vaklárma
A rendőrségi ismertetés szerint elővigyázatossági okokból több ellenőrzött robbantást is végrehajtottak, de a művelet után a szakértők megállapították, hogy a gyanúsnak talált jármű nem tartalmazott veszélyt jelentő tárgyat vagy anyagot.
A rendőrök és a tűzszerészek ezután az akciót befejezettnek nyilvánították, levonultak a helyszínről és a lezárt utcákat újból megnyitották.
A tájékoztatás nem tért ki arra, hogy a jármű pontosan hol állt és mi adott okot a nagyszabású biztonsági műveletre.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Terrorkészültség
A brit hatóságok 2022 februárjában csökkentették a terrorkészültség szintjét, az ötfokozatú skálán az addig érvényben lévő második legmagasabb, „súlyos” szintről a jelenleg is érvényes középső, „jelentős” fokozatra enyhítve a terrorellenes készenlétet.
Az addigi „súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok „nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A három évvel ezelőtti enyhítés óta érvényes „jelentős” készültségi szint „valószínűként” határozza meg ennek a kockázatát.
A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta – a brit elhárítás (MI5) szervezeti keretein belül működő – Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) határozza meg a kormánytól független döntéssel.
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára