Budapesti hétköznapok
Öngyilkosság a Szent Imre kórház kápolnájában
Amikor valaki kezet emel önmagára és öngyilkos lesz általában valamilyen okból beszűkült tudatállapotban van. Alighanem ez történhetett a szent Imre kórház pszichiátriájának egyik ápoltjával is, aki a kórház kápolnáját választott öngyilkossága színhelyéül.
Búcsúlevél után kórház
A férfit a rokonai karácsony előtt kísérték be a budapesti Szent Imre kórház pszichiátriájára. Már akkor attól féltek, hogy kárt tehet magában, ugyanis nem sokkal korábban egy búcsúlevelet találtak a szobájában, így az aggodalmuk miatt orvosi segítséget kértek. Bár a kórházba érkezésének napján a férfi még az avatatlan szem számára is depressziósnak, rosszkedvűnek tűnt. az állapota az osztályon gyorsan javulni kezdett -tudta me a Blikk.
A javulás útján
A kezelés hatására állapota az osztályon gyorsan javulni kezdett -tudta me a Blikk.
„Sokat sétált, beszélgetett az osztályon a többi beteggel, s az egyik idős hölgyet például rajzzal próbálta felvidítani. Tőlem is gyakran megkérdezte, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindig megköszönte a munkámat. Mindenki megkedvelte ebben a néhány napban.
– mesélte a portálnak egy informátor, aki ugyancsak a kórházban dolgozik, de nem egészségügyi munkakörben.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„Otthonába távozott”
A férfit az év utolsó napján kiengedték a Szent Imréből, ám másnap már vissza is érkezett, és szemlátomást sokkal rosszabb állapotban volt, egész nap csak feküdt.
Azt is beszélték, hogy talán rosszul állították be a gyógyszereit, ezért esett vissza ilyen gyorsan
– találgatta a fentiekben már idézett forrás.
Bár az osztályon körülbelül 16-18 orvosra jut 30 beteg, így minden páciensre elég időt és energiát tudnak fordítani, a férfi állapota valahogy mégis elkerülhette a figyelmüket. A férfi a szemtanúk beszámolója szerint másnap felkelt, felöltözött, majd lement az osztályról. Ekkor látták utoljára: a férfi az intézmény kápolnájában végzett magával, a holttestét egy orvos találta meg. Úgy tudjuk, az oltárt egy kötélkordonnal kerítették körbe, az elkeseredett páciens ezekből vett ki egyet. Átvetette egy gerendán, majd – egy székre állva – a nyakába akasztotta a hurkot, aztán kilökte maga alól a támasztékot.
A sebész, aki egy hosszú operáció után tért be a kápolnába, még élve tudta levenni a férfit a kötélről, majd azonnal átvitték őt az intenzívre, ám már nem tudták megmenteni az életét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság,a Blikk kérdésére megerősítette a tragédia hírét, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket. Eddig még nincs választ a Szent Imre kórháztól arra a kérdésre, hogy terhel-e valakit felelősség a történtekért, illetve lehettek-e jelei annak, hogy a férfi öngyilkosságra készül.
Szerző
Friss
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja
- Magyar Péter: hiszi a piszi – ‘Tóni, ez elég gyenge!’
- Az amerikai nagykövetség felhívása azokhoz, akik Rogánnal és köreivel üzletelnek
- Újra támad a ‘boríték-terrorizmus’ – Kisért a múlt?
- Öngyilkosság a Szent Imre kórház kápolnájában
- Trump és Orbán megérdemlik egymást, de mi lesz velünk? – Előbbi szerint a kaliforniai kormányzó okozta a pusztító tűzet
- Aki ökölbeszorított aggyal várta, annak jó hír: már a spájzban van az új honvédségi sportreality, hiszen ’ember kell a vasra’
- A miniszterelnöknek ezt is sikerült Indiában kibekkelnie: hiába mondta, hogy ‘kampó’, mégis jöhetnek vendégmunkások a Fülöp-szigetekről
- Nem vicc: Orbán szerint, ha nem számítjuk bele, amit elbuktunk, akkor jól haladunk az uniós pénzlehívással