Kultúra
Hét éve nincs köztünk – Kézdy György
Budapest, 2013. február 8-án hunyt el Kézdy György (született Krausz, Budapest, 1936. február 14.) Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész. Klasszikus tragédiák és modern művek jelentős karakterszerepeit játszotta el, felhasználva a groteszk ábrázolásmód eszközeit is.
Budapesten született 1936-ban
Édesapja, akinek a Rákóczi út 80.-ban varrógép-, gramofon- és hanglemezüzlete volt, a második világháborús munkaszolgálatból nem tért haza. Édesanyja a háború után az Aprófémipari szövetkezetben volt gépkezelő. Őt és húgát egyedül nevelte fel.
Érettségi után könyvkötészetet tanult,
majd Várkonyi Zoltán tanítványaként, 1962-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz. 1977–78-ban a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagja volt, s játszott vendégszínészként a Játékszínben is. 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1993-ban került a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott.
Magánéletéről annyit lehet tudni, hogy egykori felesége Mauzi volt. Gyermeke Kézdi Márk. Jellegzetes orgánumú, jó humorú személyiség volt. Még azon is tudott tréfálkozni, hogy új autójának rendszáma a GOJ betűkkel kezdődött.
2005-ben rákot diagnosztizáltak nála,
ami köhögésrohamokat és erős fájdalmat okozott neki. A gyógyulás érdekében a cigarettáról is leszokott, de továbbra is erős köhögéssel járó rohamok nehezítették az életét. Betegségét eltitkolta ismerősei, barátai elől. 2013 elején gyomorfertőzés miatt került az Uzsoki Utcai Kórházba, ahol február 8-án (egy héttel 77. születésnapja előtt), kivetette magát a harmadik emeleti ablakon.
Szerző
Friss
- Szijjártó Péter Rogántól, ‘Zelenszkij bárdolatlanságáig’
- Itt a hétvége, ezt üzenik a csillagok
- Sulyok köztársasági elnökünk 16 embertől megvonta az állampolgárságot, majd utánajárt, miért fontosak a gyökerek
- Lattmann Tamás: már egy gagyi franchise kávézót is ünnepelni kell? Ekkora a córesz, NERtársak?
- Magyar György: a jogállamiság látszólag győzelemre áll
- Mostan mindennapjaink pénzdolgairól lesz szó – kicsinyben
- Orbáni program: kiirtani..!
- A beugró 4000 játék-Euro és máris forog a kerék, mindenki tegye meg játékzseton tétjét – Bindzsinsztáni rekreáció
- Télvégi időjárás a hétvégén is
- Fülöp Attila -másodállásban árnyékállamtitkár- Magyar Péter nyomában….