Kerítésen túl
Vége a keresésnek! Megtalálták az eltűnt testvérpárt
Elképzelhetetlen, amin az a szülő megy keresztül, akinek eltűnt a gyereke. Személyesen tapasztaltam meg, amikor az unokámmal mentünk „beszerezni” valami baromi fontosat. Egyik pillanatban még mellettem téblábolt és beszélgettünk, a másikban csak a hűlt helyét láttam. Ugyan csak percek múltak el az „elvesztés” és a megtalálás között, de ezt az érzést a legádázabb ellenségemnek sem kívánom….
Október óta nem voltak meg….
Két Ohioban eltűnt gyereket, akik még tavaly októberben tűntek el, az izlandi Reykjavíkban találtak meg egy szállodában. Az első jelentések szerint mentális problémákkal küzdő édesanyjuk vihette el a 8 és 9 éves gyereket több ezerrel kilométerre az otthonuktól, miután abbahagyta gyógyszereinek a szedését. Január 10-én találta meg őket az izlandi rendőrség a fővárosban.
A testvérpár eltűnését 2024. október 25-én jelentették be, akkor a gyerekek nagymamája jelentette először az eltűnésület. Az első jelentés szerint a 34 éves édesanyjuk abbahagyta a mentális problémáit kordában tartó gyógyszereinek szedését, elhagyta a lakását, a gyerekek pedig nem jártak többé iskolába.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A nyomozás először a coloradói Denverbe vezetett,
ezután az angliai Londonba, majd a La Manche-csatornában lévő Jersey szigetére utazhattak. Ezt követően mentek egy távoli izlandi halászfaluba, végül pedig Reykjavík egyik eldugott szállodájába, ahol a hatóság rájuk bukkant. A gyermekeket az izlandi szociális szolgálatok gondozásában helyezték el, amíg családtagjaikhoz visszakerülnek. Édesanyjukat kórházba szállították, ahol addig marad, amíg elég jól nem lesz ahhoz, hogy visszautazzon az Egyesült Államokba – közölték a helyi hatóságok. Egyelőre azt még nem tudni, hogy vádat emelnek-e ellene.
Friss
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
- YouTube-on csap össze Magyar Péter és Orbán Viktor, mindketten bemutatnak egy-egy Covid-filmet – Mi meg átéltük….
- Export-cucc lett a ‘Békemenet’? – Bencsik András szerint eljött az ideje az első pozsonyinak