Kerítésen innen
Lázár János lázban ég: fogynak a 99 évre bérelhető pályaudvarok….
A mini-Dubaj okozta cunami kissé háttérbe szorította Lázár János nagy ötletét, ami arról szól, hogy kiárusítanak az ország pályaudvarait, hogy ne kelljen az amúgy sem lévő pénzből erre is kölcsönt felvenni. Szombaton minden konkrétumot nélkülöző posztban erősített rá a miniszter, hogy „melóban van”.
Hogy is van ez?
Miután az államnak nincs pénze a pályaudvarok és környékük rendbetételére és fejlesztésére, e feladatot a magántőkére bíznák. Utóbbi ezúttal is meglehetős szabad kezet kapna:
az állam minden egyes helyszínre projektcéget hozna létre, amelybe bevinné az érintett ingatlanokat, majd e vállalatba szállna be a pályázaton befutó magánfejlesztő tőkeemeléssel, akár 90 százalékos részesedést szerezve, 99 évre. Így még azzal együtt is a saját szája íze szerint fejleszthetné a szóban forgó ingatlanok „kereskedelmi hasznosításra” is alkalmas részét, hogy azok elvben mindvégig állami tulajdonban maradnának, s az adott cég csak a hasznosítási jogot kapná meg.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Lázár: „rendbe tesszük….”
„Hét budapesti és vidéki nagy pályaudvar, 12 nagyszerű fejlesztési ajánlat. Nagy érdeklődés, kemény verseny és tárgyalás után biztos siker következik! Rendbe tesszük a pályaudvarokat!”
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője